Kinevezték a tábori lelkészi szolgálat új főrabbiját
Hende Csaba honvédelmi miniszter a tárca tábori lelkészi szolgálata tábori rabbinátusának tábori főrabbijává nevezte ki Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbiját szerdán Budapesten.
Dátum: 2012-05-02 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:44.855717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A honvédelmi miniszter a május 1-jei hatállyal történő kinevezésről szólva kiemelte: "nagy reményeket fűzünk az együttműködéshez", mert Köves Slomóval "az elmúlt két esztendőben számos ügyben dolgoztunk együtt". Hende Csaba úgy fogalmazott: a most kinevezett tábori főrabbi személyében "rendkívül elkötelezett, nemes gondolkodású hazafit" ismert meg, "akivel öröm és büszkeség együttműködni".
Köves legfontosabb feladatának a hídépítést látja a zsidóság és az egész társadalom között
Köves Slomó azt mondta: megtiszteltetés számára, hogy erre a posztra kinevezték, és reményét fejezte ki, hogy "kellő módon tudja szolgálni a honvédséget és Magyarországot". Az EMIH vezető rabbija az MTI-nek a ceremónia után kifejtette: a kinevezés legfontosabb feladatát abban látja, hogy még aktívabban részt vegyen a zsidóság és az egész társadalom közötti "hídépítésben", abban, hogy a zsidóság és a többségi társadalom közelebbről megismerhesse egymást.
A tábori lelkészi intézmény Magyarországon hivatalos formában 1773 óta létezik, a zsidó tábori lelkészség pedig először 1848-ban működött. A tábori rabbinátus - a többi tábori lelkészséghez hasonlóan - nem működött a pártállami rendszer idején, majd 1994-ben a zsidóság is visszakapta azt a jogát, hogy lelkészt állítson a Magyar Honvédségnél. Idén a Honvédelmi Minisztérium, az EMIH és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének képviselői írtak alá együttműködési megállapodást a zsidó identitású katonák és más, a honvédségnél közszolgálati jogviszonyban álló alkalmazottak hitéletének támogatásáról.