Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódik a hódmezővásárhelyi lányok HPV-oltása

Az ötödik osztályos leányok védőoltásával folytatódik az Egészséges Vásárhely Program (EVP) méhnyakrák elleni programja; a diákok a korábbi évekhez hasonlóan ingyenesen kapják meg a humán papilloma vírus (HPV) elleni vakcinát - tájékoztatta Göbl Vilmos, az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.


Dátum: 2012-05-03 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:47.449905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA hódmezővásárhelyi önkormányzat 2008 őszétől biztosítja minden helyi leánygyermeknek alanyi jogon a méhnyakrák elleni védőoltást. Azóta 815-en kapták vagy kapják meg a védőoltást, a vásárhelyi leányok 82 százaléka. Az idén várhatóan 184 ötödik osztályos leány részesül ingyenes védőoltásban.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A védőoltás azért is fontos, mert Magyarországon mintegy 1000-1200 új méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak évente, és a betegek csaknem fele, mintegy ötszáz nő bele is hal a súlyos kórba, vagyis hetente tíz nő hal meg méhnyakrákban. Ez a szám különösen annak fényében magas, hogy a méhnyakrák ma már viszonylag hatékonyan kezelhető, ha idejében felfedezik, emellett a méhnyakrákot okozó HPV elleni vakcina nagyfokú védelmet nyújt a betegséggel szemben: becslések szerint a hatékony oltás és a rendszeres szűrés együtt 94 százalékkal képes csökkenteni a méhnyakrák kialakulásának kockázatát.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az EVP méhnyakrák elleni programja azt követően folytatódhat, hogy a támogatást nyert a Magyar Vöröskereszt Tegyünk együtt a méhnyakrák ellen pályázatán.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Magyar Vöröskereszt 44 leány oltóanyagának árát fedezi, ugyanakkor az önkormányzat a teljes korosztály oltását vállalja. A támogatásnak köszönhetően az EVP eredetileg ötévesre tervezett programja egy esztendővel tovább tarthat, tehát hat évfolyam kap lehetőséget az ingyenes védőoltásra.', '']

Kapcsolódó elemek