Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács: Bizonyítékok nélküli a Freedom House jelentése

Politikailag elfogultnak és bizonyítékok nélkülinek tartja a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Freedom House jelentését, amely szerint Magyarországon csak részben szabad a sajtó.


Dátum: 2012-05-03 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:48.551340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár szerint a jelentés többször cáfolt állításokat tartalmaz, mert - mint mondta - a médiahatóság csak nagyon extrém körülmények között, egy hosszú folyamat végén és bírósági kontroll mellett szabhat ki magas büntetést a sajtóra. Politikailag elfogultnak tartotta a dokumentum azon mondatát is, miszerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság azért jött volna létre, hogy akadályozza az információáramlást. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a beszámolóban szereplő állítások alátámasztására a nemzetközi jogvédő szervezet nem közöl bizonyítékokat.

Az államtitkár cáfolta, hogy a kormánynak befolyása lenne a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szakértőkből álló tagjainak munkájára, és abszurdnak nevezte a Freedom House azon megállapítását, hogy a hatóság és az egyes médiaszakmai szervezetek együttműködésével létrejött társszabályozás intézménye a cenzúra és az öncenzúra kiterjesztése lenne.

A washingtoni központú, független civil szervezet, a Freedom House nemrég a "szabadból" a "részben szabad" kategóriába minősítette le a magyar sajtó állapotát a médiaszabadság globális helyzetét felmérő, 2011-re vonatkozó jelentésében.

Kapcsolódó elemek