Mozgáskorlátozott-igazolvánnyal visszaélők sokasága bukott le a II. kerületben
Egy év alatt több mint félszáz, mozgáskorlátozott-igazolvánnyal visszaélő bukott le a főváros II. kerületében - tájékoztatta a helyi önkormányzat az MTI-t.
Dátum: 2012-05-03 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:51.140266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint a rokkantkártyákat jogtalanul használók kiszűrésére tavaly tavasszal indított akció rendkívül eredményes volt, a kerületi rendőrkapitányság és a városrendészeti iroda közös munkájának eredményeként április végén bukott le az 52. visszaélő. Az érintettekkel szemben minden esetben eljárást kezdeményeztek.
Az önkormányzat idézi Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester szavait, aki szerint "az állampolgárok többségét rendkívüli módon irritáló visszaélések csökkentése érdekében" főként a belső városrészben voltak ellenőrzések. A kerület vezetője úgy vélte: a kezdeti jó eredmények mellett érdemes volt az akciót tovább folytatni, hiszen sorra buktak le olyan gépjárművezetők, akik visszaéltek a kártyával. A razziák folytatódnak; a II. kerület a mozgáskorlátozott-igazolvánnyal való visszaélések megszüntetését tűzte ki célul.