Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Áder tartalommal fogja megtölteni az elnöki pozíciót" + videó

Az MSZP-SZDSZ kormányok nem tartották be a Maastrichti konvergencia kritériumokat – emlékeztetett Rogán Antal a Hír TV Rájátszás című műsorában a Széll Kálmán-terv kapcsán, szerdán. A megválasztott köztársasági elnök személyéről szólva pedig úgy fogalmazott: Áder János következetes ember, aki minden körülmények közt kitart a maga igaza mellett, ugyanakkor hajlandó mérlegelni mások véleményét.


Dátum: 2012-05-03 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:53.338910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal a Hír Tv Rájátszás című műsorában

Ennek kapcsán Rogán Antal kifejtette, hogy az MSZP és a „kevéssé létező” Demokratikus Koalíció által megfogalmazott kritika – nevezetesen az, hogy Áder „pártember” – hamisan cseng, hisz a legutóbbi két köztársasági elnökválasztáson Szili Katalint és Balogh Andrást jelölték, akik egyértelműen a szocialista párt prominensei közé tartoztak.

A műsorvezető közbevetésére reagálva hangsúlyozta: kicsit sem szokatlan a világban, hogy ezt a posztot egy olyan ember tölti be, aki mögött politikai karrier áll. Megjegyezte: Göncz Árpád megválasztása előtt az SZDSZ ügyvivője volt. Nem volt kevésbé pártpolitikus, mint Áder János – tette hozzá. „Biztos vagyok benne, hogy Áder János tartalommal fogja megtölteni a köztársasági elnöki pozíciót” – vélekedett a fideszes politikus.

„Nekünk ma olyan hibákat kell kijavítani, amiket a szocialisták elrontottak 2004 és 2010 között”

A miniszterelnök arról tájékoztatta a frakciót, hogy brüsszeli tárgyalásai fényében milyen intézkedéseket lát szükségesnek ahhoz, hogy Magyarország azokat a gazdasági elvárásokat és költségvetési pályát tartani tudja, amelyet uniós tagságunkból kifolyólag teljesíteni kell – fogalmazott Rogán Antal.

Ugyanakkor a fideszes politikus emlékeztetett arra is, hogy ezek olyan nemzetközi kötelezettségek, amelyeket Magyarország előző kormányai vállaltak, de nem tartottak be. „Nekünk ma olyan hibákat kell kijavítani, amiket a szocialisták elrontottak 2004 és 2010 között” – tette hozzá. A képviselő ezzel összefüggésben utalt arra is, hogy az MSZP-SZDSZ kormányok nem tartották be a Maastrichti konvergencia kritériumokat; azaz azt, hogy az államadósság szintje nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát, illetve az államháztartási hiány nem emelkedhet 3 százalék fölé.

A telekommunikációs forgalmi adó kapcsán Rogán Antal elmondta: az IMF-javaslat mentén kialakított alternatíva lehetett volna az is, hogy jelentősen csökkennek a közszolgálatban dolgozók bérei és a nyugdíjak, akárcsak Romániában. „Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy azt a 300 milliárd forintot - amit a Széll Kálmán-tervben adóintézkedések segítségével próbálunk bevenni -, a közalkalmazottak bérének 18 százalékos csökkentésével kellene előteremteni” – mutatott rá.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1393, 'source_type': 'media', 'source_id': 8673, 'target_type': 'article', 'target_id': 117449, 'relation_type': 'describes'}