Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: Van perspektíva a BKV hosszú távú finanszírozására

A kormánnyal kötött megállapodás nagyon nehéz, még azt sem lehet mondani, hogy nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban, de az biztos, hogy az elmúlt 20 évben ez a legjobb megállapodás, mert van perspektíva a BKV hosszú távú finanszírozására – ezt Tarlós István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorban.


Dátum: 2012-05-03 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:57.132547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tarlós István az ATV Egyenes beszéd című műsorában

A városvezető elmondta: kérdés, hogy a megállapodásban a főváros számára biztosított lehetőségek mennyire jelentenek majd megoldást, mennyi forrást lehet majd belőle nyerni. Tarlós István hozzátette: a megállapodásban nemcsak a dugódíj bevezetése szerepel, hanem például felülvizsgálja a kormány a forrásmegosztást a kerületek és az agglomeráció között.

A főpolgármester elmondta: a megállapodásnak köszönhetően a kormány feloldja a normatív támogatás befagyasztását. Tarlós István kijelentette: nem érti, miért döntött így korábban a kabinet, ő sem örült neki. Ha ez egy személyemmel szembeni büntetés lett volna, akkor ez a budapestieknek szólt, de nem hiszem, hogy erről lett volna szó – magyarázta.

A városvezető ugyanakkor jelezte, az Orbán-kormány annyi pénzt adott a BKV-nak, amennyit korábban még egy kabinet sem adott.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1957, 'source_type': 'media', 'source_id': 8670, 'target_type': 'article', 'target_id': 117459, 'relation_type': 'describes'}