Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Füstbe ment tervek

Medgyessy Péter nem elszólta magát, amikor ingyenes óvodai étkezésről beszélt, és nem is nyelvbotlás volt ez, csupán megismételte azt, amit a választási kampányban a szocialisták ígértek - mondta Áder János.


Dátum: 2003-07-07 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:41.406809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy az Egyetértésben a nemzettel című választási programban Medgyessy Péter az önkormányzati bölcsődékben és óvodákban ingyenes étkezést ígért.

A politikus úgy ítélte meg: azzal, hogy az ingyenes étkezés csak a rászorultaknak jár majd, a szocialisták annullálták választási vállalásukat. "Ahogy kormányra kerültek, terveik füstbe mentek" - fogalmazott Áder János.

Medgyessy Péter a szekszárdi híd múlt pénteki avatásán azt mondta: szükség van arra is, hogy "minden család óvodás korú gyermeke térítésmentesen kapjon ebédet az óvodában". A bejelentést a szocialista frakció közleményben üdvözölte, majd később a szövegben szereplő "minden gyermek" kitételt "minden rászoruló gyermek" megfogalmazásra pontosította.

"Nyelvbotlásnak" tulajdonítható a félreértés - mondta a kormányfő szombaton Balatonszárszón.

MTI - fidesz.hu

WIDTH="1" HEIGHT="1" id="ovoda" ALIGN="">

TYPE="application/x-shockwave-flash" PLUGINSPAGE="http://www.macromedia.com/go/getflashplayer">

Kapcsolódó elemek