Az atomcsend öt éve
A nukleáris kísérletek átfogó tilalmáról szóló szerződés szervezetének (CTBTO) titkársága hétfőn Bécsben ünnepelte fennállásának 5. évfordulóját, s ebből az alkalomból Wolfgang Hoffmann, a szervezet végrehajtó titkára elmondta: 165 állam csatlakozott a szerződéshez, de 13 nukleáris lehetőségekkel bíró állam - köztük az Egyesült Államok - még nem írta alá.
Dátum: 2002-03-19 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:56.911875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hoffmann hozzátette: az Egyesült Államok ugyan jelezte, hogy nem ratifikálja a szerződést, mindazonáltal érdekelt a nukleáris kísérletek ellenőrzését szolgáló rendszerben, és idén már be is fizette a szervezetnek járulékát, amely a CTBTO költségvetésének 22 százalékát teszi ki. Ám Amerika politikai támogatása is fontos lenne, hiszen a cél más államok meggyőzése a szerződés ratifikálásának fontosságáról.
Hoffmann a CTBTO sikerei között említette, hogy 165 állam már aláírta a szerződést és 90 ratifikálta is. Más szerződések ezzel már életbe léptek volna, ám a CTBTO esetében a 44 nukleáris lehetőségekkel bíró ország ratifikálására van szükség az életbe lépéshez.
A tervezett 321 ellenőrző állomás mintegy 30 százaléka üzemel már, az egész rendszer 2007-re készül el. Ám a CTBTO világtérképén gyakorlatilag már ma is alig akad egészen fehér folt - mondta el a végrehajtó titkár. Hozzátette: a szervezet erősíteni kívánja együttműködését a tudománnyal, hiszen ellenőrző állomásai hatalmas szeizmológiai, hidroakusztikai és más adathalmazzal látják el a szervezet központját, s ezek az adatok igen jól hasznosíthatók lennének több tudományágban. Ám az adatok továbbadásához a tagállamok beleegyezése szükséges. Amennyiben csütörtökig egyetlen tagállam sem tesz ellenvetést, a 2000/2001-es feldolgozott adatokat továbbadják szeizmológiai szervezeteknek.
A bécsi ENSZ-negyedben székelő szervezet fennállásának 5. évfordulója alkalmából hétfőn a nyitott ajtók napját tartották a szervezet ugyancsak Bécsben lévő nemzetközi adatfeldolgozó központjában, ahová az ellenőrző állomások adatai befutnak. A központban a beérkező adatokat haladéktalanul feldolgozzák és két óra elteltével rendelkezésre állnak az első elemzések, amelyeket ezután még többször ellenőriznek.
A CTBTO-t az atomcsend-szerződés betartásának ellenőrzésére hozták létre, miután a szerződés az egész világon tiltja a nukleáris robbantásokat. A dokumentumot a genfi leszerelési értekezlet keretében dolgozták ki, s az ENSZ közgyűlése 1996. szeptember 10-én fogadta el.