Új nevet kap az erőforrás-minisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz a Nemzeti Erőforrás Minisztériumból, a kormány pénteken nyújtotta be az erről szóló törvénymódosítást a parlamentnek.
Dátum: 2012-05-04 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:53:18.950088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabály módosítását Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztette elő. A változtatás - a parlament jóváhagyása után - május 14-én lép hatályba.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az erőforrás-minisztérium vezetéséről két év után szerdán lemondó Réthelyi Miklós az MR1-Kossuth Rádiónak péntek reggel azt mondta: utódja, Balog Zoltán dönti majd el, hogy átnevezzék-e a tárcát. Arról, hogy a humán csúcstárca új neve Emberi Erőforrások Minisztériuma lehet, a nol.hu írt csütörtökön.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője aznap Kazahsztánban jelentette be, hogy lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter, a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök. A távozó miniszter, aki az Orbán-kormány megalakulásakor két évre vállalta a munkát, a miniszterelnöknek írt levelében úgy fogalmazott: a rábízott feladatot munkatársaival megvalósította, de a tárca vezetése a jövőben a napi politikai életben tevőlegesen részt vevő minisztert kíván.', '']