Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János hivatali kötelezettségei miatt nem vesz részt a jaltai csúcstalálkozón

Áder János szerdán megválasztott köztársasági elnök halaszthatatlan új hivatali kötelezettségei miatt nem tud részt venni a közép-európai államfők jaltai csúcstalálkozóján - közölte a Külügyminisztérium sajtó főosztálya az MTI megkeresésére pénteken.


Dátum: 2012-05-04 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:53:19.317178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t\xa0Áder János május 10-én\xa0\xa0lép hivatalba. Mint a külügyi tárca kiemelte, a közép-európai elnökök XVIII. találkozójára - amelyet az ukrajnai Jaltában rendeznek meg május 11-12-én - korábban Schmitt Pál volt államfő kapott meghívást. A rendszeresen megtartott eseményen Magyarország "hagyományosan képviselteti magát", ahogyan az a legutóbb tanácskozáson, tavaly Varsóban is történt - hangsúlyozták.

\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0

Kitértek arra is, hogy a felkészülés az október 28-án esedékes ukrajnai parlamenti választásra meghatározó az ország belpolitikai folyamatai alakulásának szempontjából. Mint írták, a tapasztalt kedvezőtlen tendenciák több esetben is "jogos kritikát váltottak ki" Ukrajna nemzetközi, mindenekelőtt európai partnereitől.

\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0

Az eddigi felhívások ellenére nem látható komoly előrelépés a kritikus területeken - tették hozzá -, mint például az emberi jogok és az igazságszolgáltatás, beleértve a Julija Timosenko volt kormányfő és más ellenzéki politikusok elleni, "a szelektív ítélkezés feltételezését megerősítő" eljárásokat.

\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0

A tárca szerint a társulási megállapodáshoz kötődő kötelezettségek, mindenekelőtt a jogharmonizáció, teljesítésének elmulasztása komoly aggályokat vet fel. Hozzátették, az elvárt teljesítmény felmutatása elengedhetetlen feltétele az EU és Ukrajna kapcsolatai fejlődésének.

\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0

Julija Timosenkót tavaly októberben hét év szabadságvesztésre ítélték hivatalával való visszaélés miatt. A politikus jelenleg - rossz egészségi állapota ellenére - egy harkivi börtön foglya. Ügyvédje szerint a napokban bántalmazták őt, amikor akarata ellenére kórházba szállították, de az ukrán illetékesek ezt cáfolták.

\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0

Az ügy miatt eddig tíz európai - mások mellett a német, az osztrák, a cseh, az olasz, a szlovén, a román és a horvát - államfő jelezte, hogy nem vesz részt a jaltai csúcstalálkozón, és több vezető politikus lemondta részvételét a júniusi közös lengyel-ukrán rendezésű futball Európa-bajnokságon is.', '']

Kapcsolódó elemek