Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Eximbank közvetlen állami tulajdonba vételét tárgyalják

Az Országgyűlés hétfői ülésén kivételes sürgős eljárásban kezdheti tárgyalni a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. közvetlen állami tulajdonba vételéről szóló javaslatot, amelyet a képviselők így akár már kedden elfogadhatnak.


Dátum: 2012-05-07 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:53:29.670031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament ezúttal is 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi meg kétnapos ülését. A szokásos interpellációs időszakot követően rövid határozathozatalokra lehet számítani, zárószavazást például csak két javaslatról, a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló új jogszabálytervezetről, valamint a bányászatról szóló törvénymódosításról tartanak majd. A késő délutáni óráktól azonban összesen nyolc új, vagy korábban tárgyalni kezdett javaslat tárgyalásába kezd a Ház. Ezek között szerepel egyebek mellett az az indítvány is, amely közvetlen állami tulajdonba helyezné a Magyar Export-Import Bank Zrt.-t és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-t. Az erről szóló indítványt - egy közelmúltban elfogadott házszabály-módosítást kihasználva - gyorsított ütemben tárgyalhatja a parlament, ami azt jelenti, hogy a javaslat általános és részletes vitáját egyszerre, hétfőn tarthatják, és módosító javaslatok benyújtására is csak 3 óra áll majd rendelkezésre. Kedden pedig már az előterjesztés végleges formájáról, majd elfogadásáról döntenek a képviselők. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett indítvány a két társasághoz fűződő kormányzati, külgazdasági és államháztartási kapcsolatokkal indokolja a cégek közvetlen állami tulajdonba vételét.

A képviselők az esti órákban megtárgyalhatják még például az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló megállapodás módosítását, továbbá folytathatják a közadatok újrahasznosításáról, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról, valamint a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló javaslatok korábban kezdett vitáját.

Kapcsolódó elemek