Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három éves IMF-elővigyázatossági csomag, 15 milliárd euró körüli összegben + videó

Nagyjából a piaci várakozásoknak megfelelő, három éves elővigyázatossági, körülbelül 15 milliárd euró összegű megállapodást kellene kötnie Magyarországnak a Nemzetközi Valutalappal (IMF) - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a TV2 Mokka című műsorában hétfőn.


Dátum: 2012-05-07 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:53:32.816114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Varga Mihály a Tv2 Mokka című műsorában

Varga Mihály biztos volt abban, hogy a magánszemélyek nem fizetnek közvetlenül ilyen adót, ezt technikailag sem lehet megoldani. A bankoknak kell majd összesíteni és átutalni a tranzakciós adót a költségvetésbe. Az adó mértékéről elmondta, a tranzakciós összeg 1 ezreléke lenne, de ezt még szintén vizsgálja minisztérium. A befolyó összegről elmondta, bár pontos adatai még nincsenek a kormánynak, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete információi alapján 150 milliárd forint feletti összeggel számolnak.

Az államtitkár a telefonadóról azt mondta: van olyan elképzelés, miszerint legyen egy összeghatár, ami fölött nem kell fizetni, és legyen elkülönítve, hogy magánszemély vagy vállalkozás fizeti-e. Vannak ugyanis olyan ügyfelek, akik vállalaton belüli forgalmazásért nem fizetnek, s így a nulla forintos forgalom után beszedni ezt az adót indokolatlanul nagy teher lenne a szolgáltatóknak. Hozzátette, az adó várható összege nem áll távol a sajtóban megjelentektől, azaz a magánszemélyek estében 700 forint, a vállalatok esetében pedig 2.500 forint körüli lenne.

Arra kérdésre, hogy 2012-ben a telefonadóból 30 milliárd forint, jövőre pedig 52 milliárd forint bevételt várnak, elmondta:  az összegek akkor lesznek reálisak, ha a növekedési prognózisok megvalósulnak. Most az lehet mondani, hogy jövőre a mostanihoz nagyjából hasonló helyzetben leszünk - tette hozzá. Az adóra azért van szükség az államtitkár szerint, mert Magyarország nem járhatja azt az utat, hogy nyugdíjat és fizetést csökkent. Ezért kitaláltak egy olyan megoldást, ami az adóbevételeket a fogyasztáshoz köti, s így aki többet telefonál, vagy több pénzt utal át, az nagyobb mértékben veszi ki a részét az adófizetésből is. A változásokról elmondta, az idén 100-120 milliárdot, jövőre pedig mintegy 400 milliárdot kell megspórolni ahhoz, hogy a lehetőségek szerint az uniós támogatásokat ne veszítsük el.

Kifejtette, Európa tartósabb recesszióba csúszik bele, mint ahogyan egy évvel ezelőtt bárki megjósolta. Ez hat a magyar gazdaságra is, hiszen 2011 szeptemberében még az IMF is 1,8 százalékos növekedést jósolt Magyarországnak 2012-re. Ehhez képest jóval szerényebb lesz a növekedés, kevesebb adó folyik be, miközben a kiadási szerkezet merevebb, mivel a pénzt az oktatásra, az egészségügyre és a közbiztonságra ki kell fizetni - mondta. Ebből  következően Magyarország is keresi azokat lehetőségeket, amelyekkel a költségvetést egyensúlyba lehet tartani - jegyezte meg Varga Mihály. Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pozíciójának átvételéről azt mondta, egyelőre ez csak sajtótalálgatás.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3066, 'source_type': 'media', 'source_id': 8694, 'target_type': 'article', 'target_id': 117544, 'relation_type': 'describes'}