Várszínházi esték Kisvárdán
Várszínházi esték elnevezéssel, öt színházi előadást szervez a nyáron Kisvárdán a helyi várszínház és művészetek háza - tudatta az intézmény munkatársa. A kassai Thália Színház művészei július 19-én, a budapesti Vidám Színpad színészei július 31-én, a helyi Doktorock Társulat és a Piruett Táncegyüttes tagjai pedig - közös produkcióban - augusztus 20-tól 22-ig lépnek fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban, közölte Radványi Ágnes.
Dátum: 2003-07-08 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:44.123641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kassai teátrum Kisfaludy Károly: Csalódások című vígjátékát adja elő. A darabban színpadra lép a rendező, Mikó István is.
A Doktorock Társulat és a Piruett Táncegyüttes Szörényi-Bródy-Szentmihályi: A kiátkozott című zenés történelmi játékát adja elő Kisvárdán.
MTI - fidesz.hu