"Ebben az ügyben természetesen előre fogunk lépni"
Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága megszavazta Balog Zoltán miniszterjelöltségének támogatását a május 14-től felálló Emberi Erőforrások Minisztériuma - korábban Nemzeti Erőforrás Minisztérium - élére.
Dátum: 2012-05-08 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180440
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:53:53.471576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület keddi budapesti ülésén 14 igen és 3 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett szavazta meg a miniszterjelölt támogatását.
Balog Zoltán kiemelte: az egyházügyi törvény alapján az a vallási szervezet, amely komoly hitéleti tevékenységet folytat, jelentkezhet a későbbiekben is regisztrációra, és az Országgyűlés pozitív döntése esetén szerepelhet majd a bejegyzett egyházak között.
A miniszterjelölt felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházi bejegyzések elutasításával kapcsolatban van jogorvoslat, alkotmányjogi panasszal lehet élni az ombudsmanon keresztül. Hozzátette: a vallási egyesületek hitéletét, szabad vallásgyakorlását nem korlátozza most sem a jogszabály.
Megemlítette, hogy az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a szociális szféra és a gyermekjóléti szolgáltatások átalakulnak, ezen változások egyházakat érintő részét pedig a vatikáni szerződésbe át kell vezetni. "Ebben az ügyben természetesen előre fogunk lépni" - fogalmazott.
['\n\t\t\n\t\tBalog Zoltán úgy látja, a mostani törvények adta lehetőségek igénybe vételével nagyobb esélye van a mélyszegénységben élőknek a kitörésre.\xa0\xa0\xa0 Úgy fogalmazott. az Erzsébet kártyával a gyermekeket védik, hogy ne lehessen elkölteni a pénzt alkoholra, cigarettára vagy nyereményjátékokra. Elmondta továbbá, hogy törvény mondja ki, tilos a hajléktalan emberek vegzálása bárki részéről, beleértve a hatóságokat is, valamint azt, hogy az iskolákban nem lehet semmilyen testi fenyítést alkalmazni.', 'Kitért arra, hogy nem kíván szakpolitikus lenni a tárca élén, ezt a feladatkört az államtitkárok látják el, ez utóbbi tisztség pedig a német államminiszteri posztnak felel meg.
\xa0\xa0\xa0
\n']
Nagy eredménynek nevezte, hogy az új nemzetiségi törvénnyel a következő parlamenti ciklusban parlamenti képviseletük lesz a nemzetiségeknek éppen akkor, amikor jóformán felére csökken a parlament létszáma. Azok a nemzetiségek, amelyeknek nem sikerül parlamenti képviselőt állítaniuk, szószólókkal vehetnek részt a parlamenti munkában - tette hozzá.
Mint mondta, kevés olyan vívmánya van a demokráciának, amelyre mindenki büszke, de a nemzetiségi ügy az. Szólt arról, hogy 13 nemzetiségnek van önkormányzata az 1993-as nemzetiségi törvény alapján, ennek a rendszernek a lényegét pedig nem szabad megkérdőjelezni a jövőben sem.