Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A szocik által elkótyavetyélt jószágot vissza tudtuk szerezni a közösségek javára" +videó

Trend- és struktúraváltás következik a kormányzásban – mondta el a Rájátszásban a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kósa Lajos szerint a konszolidáció két éve következik, és emiatt személyi változások várhatók a kormányban.


Dátum: 2012-05-09 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:02.261364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kósa Lajos a HírTV Rájátszás című műsorában

A politikus a Hír TV-ben a kormányzás eddigi eredményeit sorolta: fordulat következett be a gazdaságpolitikában, az adózásban, új önkormányzati rendszert vezetnek be, ezek mellett megemlítette a választójogot, az alkotmányt, a bírósági reformot és médiaszabályozást. Kiemelte, hogy „a szocik által elkótyavetyélt jószágot” vissza tudták szerezni a közösségek javára. Véleménye szerint az új alapok megteremtése után „most ezeket a rendszereket be kell üzemelni és egyfajta konszolidációs politikára van szükség”. Hozzátette: „nyilván más emberekkel”.

['\n\t\t\n\t\tA választókerületi elnököknek az a dolga, hogy a 106 egyéni választókörzetben felkészítsék a szervezetet a választásra – reagált Kósa Lajos az ezzel kapcsolatos kérdésre reagálva. Mint mondta, eddig egy egyéni választókörzet átlagosan 46 ezer választópolgárt jelentette, most azonban ez a szám 75 ezerre nőtt. Ez sokkal több terepmunkát igényel majd – fűzte hozzá.', 'A kerületi kormányhivatalokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az ezzel kapcsolatos vita tulajdonképpen arról szólt, hogy az emberek igényeit hogyan tudják minél hatékonyabban kiszolgálni. Úgy döntöttünk, hogy a kerületi beosztást fogja követni a kormányhivatalok beosztása – szögezte le.

\xa0

']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 377, 'source_type': 'media', 'source_id': 8700, 'target_type': 'article', 'target_id': 117614, 'relation_type': 'describes'}