Racionális megoldásokkal olcsóbb lehet a rendszer
A járások kialakításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájával kezdte meg szerdai ülését az Országgyűlés.
Dátum: 2012-05-09 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:03.386954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szó sincs létszámleépítésről
Szabó Erika területi államigazgatásért felelős államtitkár Apáti István szavaira reagálva kijelentette: szó sincs az átszervezés kapcsán létszámleépítésről. Szerinte nem kellene hergelni azt a 43 ezer köztisztviselőt, akik közül sokakat érint majd a feladatátcsoportosítás. "Nem tervezünk elbocsátást, a cél az az, hogy állam a saját államigazgatási feladatait a saját szervezeti rendszerén keresztül( ...) lássa el" - mondta az államtitkár. Szerinte ezzel átláthatóbb képet kapnak, és ez ad majd lehetőséget később arra, hogy racionális megoldásokkal olcsóbbá is tegyék a rendszert. Szabó Erika félelemkeltésnek és minden alapot nélkülözőnek minősítette a jobbikos képviselő épületbezárásokról szóló kijelentését. Utalt arra, hogy az önkormányzati bizottság módosító indítványa szerint az állam nem tulajdonjogot, hanem ingyenes használati jogot kapna az önkormányzati tulajdon felett, így nem értelmezhető, hogy egy használati joggyakorló hogyan is zárhatna be épületeket.