Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Prőhle: Be kell vonni a civileket a külpolitika alakításába

Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint az elmúlt évtizedekben világossá vált, hogy a külpolitikát el kell távolítani az "elitista" iránytól, és a civil szférát minél intenzívebben be kell vonni a külpolitika alakításába.


Dátum: 2012-05-09 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:03.755492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a Nemzetközi Visegrádi Alap aktuális pályázatairól, programjairól a Külügyminisztériumban tartott szerdai tájékoztatón azt mondta, az a helyes, ha a külpolitika alakításakor mindig abban a biztos tudatban cselekedhetnek, hogy mögöttük áll az ország civil szférája, az adófizető polgárok. Magyarország uniós tagsága és a közép-európai regionális együttműködés pedig új jelentőséget ad a civil társadalom részvételének. Mint hangoztatta, a visegrádi csoport (V4) - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - elsősorban azért lényeges, mert régióként nagyobb az országok érdekérvényesítő képessége. Azonban nemcsak a diplomácia világában van szükség együttműködésre közöttük, hanem a közös intézmények létrehozásában is - mutatott rá.

A helyettes államtitkár kiemelte, 2012-ben 7 millió eurót szánnak a V4 országai a Nemzetközi Visegrádi Alapnak, ez "közép-európai viszonyok között viszonylag sok pénz". Az alap működtetésével az a céljuk, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon "a visegrádi gondolat". Hozzátette: az elmúlt időszak projektjei azt mutatják, hogy a civil szféra él az alap nyújtotta lehetőségekkel, és ezzel a V4 országainak diplomáciai céljait is szolgálják.

Kapcsolódó elemek