"Magyarország befejezi az államháztartás konszolidációját"
A korábbi vállalásunkhoz tartjuk magunkat, először 2013-ban megfelezzük a bankadót, majd 2014-ben kivezetjük, és 2013-tól megszűnnek a krízisadók is - jelentette ki Matolcsy György Giró-Szász Andrással közösen tartott szerdai sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő ugyanitt elmondta: az előző kormány adópolitikájával szemben a jelenlegi kormány igazságos közteherviselést tűzött a zászlajára. A kormány szerdai döntés-sorozatával és a majdani, végleges országgyűlési jogszabályokkal Magyarország befejezi az államháztartás megújítását és a költségvetés konszolidációját. Erre nagyon kevés ország lesz képes az unióban – jelentette ki Matolcsy György.
Dátum: 2012-05-09 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:07.308373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tMatolcsy György emlékeztetett arra, hogy 2010 júniusában a kormány döntött a válságadókról. Akkor azt is elhatároztuk, hogy három év elteltével kivezetjük a bankadót és a krízisadókat – mutatott rá a nemzetgazdasági miniszter.Tartjuk magunkat a korábbi vállalásainkhoz: először 2013-ban megfelezzük a bankadót, majd 2014-ben kivezetjük, és 2013-tól megszűnnek a krízisadók is – szögezte le. Ugyanakkor megjegyezte: ha az EU-ban lesz 2014-ben bankadó, a magyar kormány is megfontolja újbóli bevezetését. Mint mondta, a válságadó\xa0200 milliárd forintos, a három krízisadó pedig 160 milliárdos költségvetési bevételt jelent.', 'Magyarországon 2011-ben költségvetési trendforduló történt – emelte ki Matolcsy, hozzáfűzve: a tervezetthez képest is fél százalékkal jobb lett a költségvetés múlt évi eredménye.
Mint mondta, a kormányülésen meghozott döntések az államháztartás teljes újjászervezését jelentik. Mint mondta, ezáltal a válságadók és a „különleges egyszeri intézkedések” nélkül is képes hazánk tartani a három százalék alatti hiányt, és ezt „kiszámítható módon tesszük”. Egyfelől befejezhetjük a magyar államháztartás konszolidációját, másfelől stabilan, kiszámítható módon alakíthatjuk a kiadási és bevételi szerkezetet – szögezte le Matolcsy.', 'Emlékeztetett arra, hogy 2010 júniusában 58 adónem volt, ezt először 48-ra csökkentették, majd a múlt évvégén 54-re nőtt ez a szám. A mai döntések azt jelentik, hogy hárommal nő az adónemek száma, és hattal csökken – szögezte le. Hozzátette: a magyar adórendszerben 2013-tól 51 adónem lesz.
\n']
Matolcsy György ismertette, az elmúlt két hétben intenzív egyeztetést folytattak az új adónemek által érintett cégcsoportok vezetésével; ezek a konzultációk folytatódnak várhatóan 2012. őszéig - mondta. Hozzátette, ugyanígy folynak az egyeztetések a három új adónem - a pénzügyi tranzakciós illeték, a távközlési forgalmi adó és a biztosítási adó - részleteiről és a háromkulcsossá váló társasági adórendszerről is.
Jelentős bevételt hozhatnak az új adónemek
A nemzetgazdasági miniszter megerősítette a távközlési forgalmi adóval kapcsolatos korábbi híreket. Kifejtette: ez az adónem a mobilszolgáltató cégeket terheli; a mobil és vonalas telefonhívások esetében az első tíz perc ingyenes, afölött a megkezdett percekért két forintot számítanak fel, személyenként havonta maximum 700 forint lenne a közteher. Cégek, vállalkozások esetében 2500 forint lenne a korlát – mondta Matolcsy György.
A fideszes politikus elmondása szerint az adónem bevezetése a várakozások szerint ebben az évben körülbelül 30 milliárdos, jövőre 50-60 milliárd forintos többletbevételt eredményezhet.
A pénzügyi tranzakciós illetéket „áttörést jelentő adónemnek” nevezte a miniszter. A kormány a szakértők véleményére alapozva egy ezrelékes kulccsal vezeti be ezt az adónemet, amely számítások szerint 130 milliárdos bevételt jelenthet. Ennek az adónemnek az alanya az a bank, amely a tranzakciót lebonyolítja – emelte ki Matolcsy György.
Méltányos összeg
Azt gondoljuk az adónem mértéke olyan összeget jelent, ami a méltányos közteherviselés keretében elfogadható – jelentette ki a miniszter hozzátéve, a kormány álláspontja szerint bizonyos nagymértékű tranzakciókat mentesíteni kell a fizetési kötelezettség alól, ezért mentesül a teher alól a Magyar Nemzeti Bank és az államkincstár, valamint a magánszemélyek abban az esetben, ha saját számláik között utalnak.
Matolcsy György arról is beszélt, a kormány elfogadta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatát, miszerint 5 millió forint felett a vállalatok közötti pénzmozgás mindig utalással történjen, ezzel ugyanis megakadályozható lenne a szürkegazdaság újbóli térnyerése.
A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, elvetették azt a szakértői ötletet, miszerint magánszemélyekre is kiterjesszék valamilyen határral a kötelező pénzügyi utalást. Ezt nem tartottuk volna méltányosnak, tisztességesnek. Mi a magányszemélyeket kizártuk, nem érvényes rájuk a kötelező pénzügyi átutalási szabály – szögezte le a politikus.
Pénzügyi tranzakciós illeték esetében a kormány úgy számol, hogy az évi 600 ezer milliárd forintos magyarországi pénzmozgásból 130 ezer milliárd forintos részt terhelne az egy ezrelékes illeték. Három kivezetett adónem – krízisadó, baleseti adó, tűzvédelmi hozzájárulás - helyére lép be a biztosítási adó. Matolcsy György szerint a biztosítási adóból a korábbi szektoriális adónál mintegy 15 milliárd forinttal több lehet bevétel.
Mindent végre kell hajtani, ami a Széll Kálmán 2.0-ban szerepel
A kormány szerdai döntés-sorozatával és a majdani, végleges országgyűlési jogszabályokkal Magyarország befejezi az államháztartás megújítását és a költségvetés konszolidációját. Erre nagyon kevés ország lesz képes az unióban – jegyezte meg a miniszter. Megindulhat a magyar gazdaság a jövő évre várható növekedési trendforduló felé, ha pedig ezt sikerül végrehajtanunk, akkor 2014-es évben fogyasztási trendforduló is végbe mehet. De ehhez mindent végre kell hajtani, ami a Széll Kálmán 2.0-ban szerepel – fogalmazott a politikus.
Matolcsy György beszámolt arról is, hogy az elmúlt napokban, hetekben folyamatosan érdeklődnek különböző uniós tagországokból a magyar megoldások iránt. Mindenki érzi, hogy választ találhat a megszorítócsomagok helyetti növekedés-központú gazdaságpolitikára. Választ jelentenek ezek az adók, mert mindegyik a fogyasztási, forgalmi területet terheli, kiszámítható, stabil és lehetővé teszi a jövedelmeket terhelő adók csökkentését – fűzte hozzá a miniszter.
Matolcsy György aláhúzta: a 2011-es költségvetési trend-forduló mögött egy olyan gazdaságpolitika működött, mely minden területen kiszorította a megszorítást. Emlékeztetett: 6 százalékos reálkereset-bővülés volt tavaly, a GDP-növekedés meghaladta az uniós átlagot, és bővült a foglalkoztatás is a nagyon kemény külső feltételrendszer ellenére. A politikus szerint ez annak volt köszönhető, hogy a magyar kormány nem vezetett be megszorító politikát, 1200 milliárd forintos „rejtett” gazdaságélénkítést folytatott.
Újságírói kérdésre válaszolva Matolcsy György elmondta, arra számít, mind a pénzintézetek, mind távközlési cégek megpróbálják átterhelni az adókat a fogyasztókra, de ez – hasonlóan a bankadóhoz és a baleseti adóhoz - nem fog sikerülni. Irtózatosan nagy a verseny, másfelől technikailag is nehéz megoldani, hogy áthárítsák az adónemeket – fűzte hozzá.