Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A görög és francia választások eredménye intő jel

A görög és francia választási eredmények azt jelzik, hogy az európai polgárok jelentős része nem érzi magáénak az Európai Uniót - jelentette ki Gyürk András az Európai Parlamentben. Az Európa jövőjéről folytatott vitához benyújtott írásbeli nyilatkozatában a fideszes EP-képviselő kifejtette: az elégedetlenség azt is üzeni, hogy az EU nem foglalkozik eleget a lényegi kérdésekkel.


Dátum: 2012-05-09 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:09.176554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Néppárti Képviselőcsoport vezetője szerint a kelleténél kevesebb szó esik arról, hogy majd minden ötödik európai fiatal munkanélküli, s a fiatal munkanélküliség aránya több országban eléri az 50 százalékot. Gyürk András egyben felhívta a figyelmet: a fiatalok kiábrándultságát kihasználva Európa-szerte komoly hídfőállásokat foglalnak el a szélsőségesek. "Radikális mozgalmak listázzák a kelet-európai állampolgárokat, mindennapossá vált a kettős mérce és a más országokat sértő jelzők használata" - jelentette ki nyilatkozatában.

A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője szerint a kelleténél kevesebb szó esik a rendkívül aggasztó demográfiai folyamatokról is. Európában már jó ideje kevés gyermek születik, ez pedig komoly szociális feszültségekhez, az ellátórendszerek megroppanásához vezethet - mutatott rá a néppárti politikus.

"Hogy meghaladjuk ezt a helyzetet, vissza kell találnunk a közös alapokhoz. Azokhoz, amelyek létrehozták az Uniót. Mindenekelőtt meg kell erősítenünk a közösségekeinket, különösen a családokat. Másodszor, erősítenünk kell a szolidaritást: fel kell számolnunk a kettős mércét és fel kell lépnünk a szélsőségesek ellen. S harmadjára, vissza kell állítanunk a munka becsületét. El kell hárítanunk a nagyobb foglalkoztatás útjában álló szabályozási, jogi és pénzügyi akadályokat. Minden más, legfeljebb csak tüneti kezelés" - zárta nyilatkozatát Gyürk András.

Brüsszel, 2012. május 9.

Kapcsolódó elemek