116 áldozata van a szudáni repülőszerencsétlenségnek
Rögtön felszállás után kedden lezuhant egy belföldi utasszállító repülőgép Szudánban. A helyi rádió szerint a reggeli katasztrófának 116 halálos áldozata van, a gép 11 főnyi személyzete és 105 utas. A halottak teljesen összeégtek. Az utasok kilétéről a hatóságok egyelőre nem közöltek információkat, így nem tudni, hogy voltak-e közöttük külföldiek.
Dátum: 2003-07-08 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:46.655798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerencsétlenséget túlélte egy kétéves gyermek, akit jelenleg kórházban ápolnak, és állapota kielégítő. A szudáni hírügynökség közlése szerint a Boeing 737-es belföldi járat volt, a vörös-tengeri Port-Szudán kikötőjéből a szudáni fővárosba, Kartúmba tartott.
A gép kapitánya rögtön a felszállás után jelezte, hogy problémát érzékel és azonnal visszatér a repülőtérre, de röviddel bejelentkezése után a szerencsétlenség már be is következett. A repülőgép üres területre zuhant 5-6 kilométerre Port-Szudán repülőterétől.
A szudáni televízió értesülései szerint a balesetet technikai meghibásodás okozta. Joseph Malval, a szudáni polgári repülés minisztere közölte: szakértői csoport érkezett Port-Szudánba, hogy kivizsgálják a szerencsétlenség okát.
MTI - fidesz.hu