Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Júliustól még olcsóbb lesz a roaming

Idén júliustól jelentősen csökkennek a roaming tarifák. Az árcsökkenés kiterjed a kezdeményezett és fogadott hanghívásokra, az sms-ek és az internetes adatforgalom díjaira is. A tarifák július elsejétől a mostani hang és sms maximált árakhoz képest  lépcsőzetesen, átlagosan 20-50%-kal csökkenek majd 2022-ig. Újdonságként a mobil adatforgalom díjaira is ársapkát vezetnek be. Az Európai Parlament holnap fogadja el a roaming díjak csökkenésére és annak menetrendjére vonatkozó jogszabálycsomagot - olvasható Gyürk András, a magyar néppárti EP-képviselőcsoport elnökének szerdai közleményében.


Dátum: 2012-05-09 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:14.164974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az utoljára 2009-ben módosított roaming rendelet tüneti kezelést jelentett az irreálisan magas roaming árak leszorításáért folyó küzdelemben, egyben nem oldotta meg a piac strukturális egyenlőtlenségéből eredő hibáit. A roaming díjak a korábban rögzített ársapkák körül mozognak, ezért nincs valódi verseny ezen a területen. Ezért olyan célzottabb szabályozásra van szükség, amely elősegíti az iparág tényleges fejlődését, ugyanakkor szem előtt tartja a fogyasztók érdekeit is. Gyürk András fideszes EP-képviselő módosító indítványainak is köszönhetően az EP előtt lévő jogszabálycsomag komoly előrelépést jelent ezeken a területeken, elősegítve a valódi verseny érvényesülését.

A mostani szabályozás az Európai Parlament ambiciózus álláspontjának köszönhetően jelentősen csökkenti a más tagállamok területén bonyolított telefonhívások és sms-ek árát és versenyre kényszeríti a piaci szereplőket adatroaming esetén is. A szabályozás célja, hogy működőképes belső piac alakuljon ki a roaming szolgáltatások területén, és ne legyen jelentős különbség a tagállami tarifák és a roaming árak között.

Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője üdvözölte, hogy 2014-től lehetőség nyílik külön roamingszolgáltatást választani, akár más szolgáltatótól is. A jogszabálycsomag ezzel élénkíti a versenyt a szolgáltatók között.

A néppárti politikus kiemelte, hogy a szabályozás a határ menti településeken élők számára is nagy előrelépést jelent, mivel a szolgáltatóknak meg kell adniuk az ügyfelük részére minden szükséges információt ahhoz, hogy azok elkerüljék az akaratlan barangolást a szomszéd ország hálózatán.

Háttér: A jogszabályt 2016-ban újra felülvizsgálják és amennyiben az intézkedések nem érik el a megfelelő versenyélénkítő hatást, ismét módosítják azt.

Kapcsolódó elemek