Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ülésezett a Máért szakbizottsága

A Kárpát régió üzleti hálózat létrehozása szerepelt többek között a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottságának szerdai budapesti ülésén.


Dátum: 2012-05-10 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:16.005945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a testület Magyarság Házában tartott ülésén Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, a szakbizottság elnöke beszámolt a Kárpát régió üzleti hálózat létrehozásáról, amelynek keretén belül Kolozsvárott május 4-én meg is nyílt az első iroda.

A hálózat létrehozása rendkívül fontos az egységes Kárpát-medencei gazdasági térség megvalósítása szempontjából; működésében integráltan jelenik meg a kamaráknál fellelhető szakmai tudás, valamint a Nemzeti Külgazdasági Hivatal által képviselt kormányzati szándék és eszközrendszer - olvasható a kommünikében.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a közlés szerint ismertette a Határtalanul! program kibővítését, amelynek értelmében immár a gimnazisták is részt vehetnek az osztálykirándulásokon. A helyettes államtitkár az ülésen bejelentette, hogy a külhoni magyar óvodák éve program részeként szerdán, a horvátországi Kopácson elindult az a Kárpát-medencei körút, amelyen külhoni magyar településeken a magyarországi jó óvodapedagógiai gyakorlatokat mutatják be.

A helyettes államtitkár tájékoztatta a Máért szakbizottsági tagokat a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálat közeljövőben történő elindulásáról, amelynek létrehozására az Országgyűlés tavaly decemberben 50 millió forintot szavazott meg.

Kapcsolódó elemek