A brit védelmi miniszter a fegyverkutatásról
A brit védelmi miniszter szerint még további fél évnél is hosszabb ideig eltarthat, mire a szövetségesek az iraki tömegpusztító fegyverek nyomára bukkannak. Geoff Hoon a BBC rádiónak adott keddi nyilatkozatában - az alsóház külügyi bizottságának előző nap közzétett vizsgálati jelentésével kapcsolatban - azt mondta: ha Szaddám Huszein volt iraki elnöknek volt hat-hét hónapja, de valószínűleg még sokkal több ideje is tömegpusztító fegyvereinek elrejtésére az általa jól ismert, hatalmas országban, a szövetséges erőket, amelyek korántsem ismerik ilyen jól Irakot, legalább ennyi, ha ugyan nem még több idő megilleti a keresésre.
Dátum: 2003-07-08 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:47.593707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hoon szerint a külügyi bizottság által a tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési értesülések kormányzati kezelése ügyében közzétett jelentés is azt állapította meg, hogy a kormány annak idején jól megalapozott értesülésekre támaszkodva döntött a fegyveres beavatkozás mellett.
Arra a felvetésre, hogy a bizottság szerint továbbra is vita tárgya az iraki tömegpusztító fegyverek puszta létezése, a miniszter azt mondta: a szövetségesek felderítő csoportja most már a helyszínen van, és e csoport feladata lesz fellelni a közvetlen bizonyítékokat.
Azzal kapcsolatban, hogy a külügyi bizottság kifogásolta a kormány által tavaly összeállított hírszerzési dosszié egyes elemeinek - főleg az iraki tömegpusztító fegyverek 45 perces bevetési készültségének - túlhangsúlyozását is, Hoon azt mondta: ez az értesülés nem a kormánytól, és nem is annak szóvivőjétől eredt, hanem az Egyesített Hírszerzési Bizottságtól, amelynek szakértői akkor arra a következtetésre jutottak, hogy ez az információ megbízható.
A 45 perces bevetési készültség ügye a kormány és a BBC közötti, évtizedek óta példátlan háborúskodás központi eleme, és a külügyi bizottság nem kis részben e kérdés köré építette fel a hétfői jelentésben összegzett négyheti vizsgálatot. A BBC még májusban, meg nem nevezett forrására hivatkozva azt közölte, hogy ez az értesülés a kormány vezető szóvivőjének nyomására került bele a tavaly ősszel nyilvánosságra hozott, a háború parlamenti támogatásának megnyeréséhez is felhasznált hírszerzési értesüléscsomagba.
A kormány indulatosan cáfolta ezt, és a bizottság is - jóllehet csak a kormánypárti elnök döntő szavazatával - megállapította, hogy a szóvivőnek nem volt szerepe a 45 perces készültségről szóló elem beillesztésében. A kormány azóta is folyamatosan követeli, hogy a BBC kérjen elnézést, de a brit közrádió ezt visszautasítja, és kitart amellett, hogy az értesülés közzététele annak idején közérdeket szolgált.
MTI - fidesz.hu