Újabb előrelépés az alapellátásban
Dátum: 2012-05-10 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:23.163428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Beneda Attila kabinetfőnök vezetésével tegnap széleskörű konzultáció-sorozatot kezdett az alapellátás területének további fejlesztéséről. A minisztériumban tartott tanácskozáson a háziorvosláshoz kapcsolódó szakmai szervezetek, érdekképviseletek és köztestületek vettek részt.
A jelenlévők az első ülésen az alapellátás legfontosabb problémáiról tárgyaltak annak érdekében, hogy rövid-, illetve középtávon javaslatokat és konkrét eredményeket tudjanak felmutatni a terület további megerősítésére.
A NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága a konzultáció-sorozat lezárulta után ismerteti az elért eredményeket.