Gyermekvédelmi lakásalapot hoz létre a kormány
Gyermekvédelmi lakásalapot hoz létre a kormány - jelentette be a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön a II. ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferencián, Szegeden.
Dátum: 2012-05-10 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:24.654683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Soltész Miklós elmondta: a tervek szerint a következő években 4000 lakást vásárol az állam, ahol a gondozásból kikerült fiatalok tíz évig, de legfeljebb 30 éves korukig lakbér fizetése nélkül élhetnek, miközben a bérleti díjnak megfelelő összeget egy lakásalapban gyűjtik.
A programhoz az ingatlanok állagmegőrzése érdekében szigorú házmesteri ellenőrző rendszer is kapcsolódik majd - tette hozzá.
Az államtitkár közölte: egyéves munka eredményeként a gyámügyi betétek kezelését egy bank végzi majd. A megállapodás részleteiről a jövő hétre ígért bővebb információt. Soltész Miklós fontos célnak nevezte, hogy 12 éves kor alatt ne kerüljön gyermek intézetbe.
A fiatalok a családból elsődlegesen befogadó szülőkhöz menjenek, és csak végső esetben a gyermekvédelmi intézménybe - mondta.
A gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó ÁGOTA Alapítvány második alkalommal rendezte meg országos szakmai találkozóját, amelyen gyermekvédelemmel foglalkozó állami, egyházi és civil szervezetek képviselői vettek részt.