Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkacsoport jön létre a KRESZ-módosítás kidolgozására

Munkacsoportot hoznak létre a Fidesz szakpolitikusai, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők a KRESZ módosítása és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetések "életszerűvé szabása" érdekében - közölte a fideszes Bíró Márk csütörtökön az MTI-vel, miután a Belügyminisztérium (BM) képviselőivel egyeztetett a kérdésben.


Dátum: 2012-05-10 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:27.338535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánypárti politikus javaslatára a Fidesz-frakció április 23-án döntött úgy, hogy a KRESZ-t módosító rendelet felülvizsgálatát kéri, álláspontjuk szerint ugyanis túlszabályozott lett a rendszer, és ezzel párhuzamosan a szankciók is túl szigorúvá váltak. A BM képviselőivel folytatott csütörtöki konzultáció után Bíró Márk az MTI-nek elmondta: a tárca illetékeseivel abban állapodtak meg, hogy május végéig létrehoznak egy munkacsoportot, amely összefoglalja a problémákat, és ha szükséges, javaslatot tesz a mostani közlekedési szabályok és büntetések bizonyos elemeinek megváltoztatására, valamint új rendelkezések megalkotására. A fideszes képviselő tervei szerint a testületben az érintett tárcák szakemberei mellett a társadalmi szereplők képviselői - így például KRESZ-oktatók, autós érdek-képviseleti vezetők, valamint szakújságírók - is helyet kapnak majd.

A KRESZ és a szabálysértési törvény módosítása a Pintér Sándor belügyminiszter részvételével megtartott hétfői Fidesz-frakcióülésen is téma volt. A tanácskozáson Bíró Márk - aki a jelenleg hatályos KRESZ gyökeres felülvizsgálatát vagy egy teljesen új közúti közlekedési szabályozás megalkotását javasolja megfontolásra - felszólalásában túl szigorúnak nevezte a jelenlegi közlekedési szabályokat, továbbá jelezte, hogy magasak a büntetési tételek.

Kapcsolódó elemek