Kitüntetéseket vett át Áder János államfőként
Két állami kitüntetést vett át beiktatási ünnepsége után Áder János csütörtökön. A Magyar Szent István Rend és a Magyar Érdemrend nagykereszt a lánccal és az arany sugaras csillaggal osztálya kitüntetések az állami kitüntetésekről szóló, év elején hatályba lépett jogszabály alapján illeti meg az államfőt. Az elismeréseket az új köztársasági elnök a Sándor-palotában vehette át az Országgyűlés elnökétől.
Dátum: 2012-05-10 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:28.383871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendszerváltozás utáni első államfő, Göncz Árpád - a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi törvény alapján - először a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét birtokolhatta, egy 2000 februárjában hatályba lépett törvénymódosítás után ez annyiban változott, hogy immáron a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje a lánccal fokozat illette meg.
A következő években Mádl Ferenc, Sólyom László és Schmitt Pál is erre a kitüntetésre volt jogosult köztársasági elnökként, egészen ez év elejéig, amikor is hatályba lépett a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló új törvény. Ennek értelmében Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Szent István Rend és a Magyar Érdemrend nagykereszt a lánccal és az arany sugaras csillaggal osztályának kitüntetettje. Előbbi fokozat - Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított Szent István Rend megújításaként - Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál. A korábbi Magyar Köztársasági Érdemrend elnevezés az ország hivatalos nevének változásával módosult Magyar Érdemrendre, amellyel a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenységet ismerik el.