Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Magyarország kiáll magáért, polgáraiért

A miniszterelnök szerint 2010-ben lezárult a honvédség anyagi és morális felmorzsolódásának időszaka, amely minden területen "a nemzeti önvédelmi képességeink leépülését hozta magával".


Dátum: 2012-05-11 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:34.470972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Véleménye szerint hiába erősödnek "a puhányságnak polgárjogot adni akaró divathullámok", csak az az ország lehet erős, amelynek magabiztos hadserege van, ezért erősíti meg a kormány a magyar honvédséget.

A miniszterelnök felidézte - utalva az 1999-es NATO-offenzívára Jugoszlávia ellen -, Magyarország még csak 12 napja volt tagja a NATO-nak, amikor "hirtelen egy súlyos katonai konfliktusba léptünk be". Ez felhívta a figyelmet a magyar hadsereg erényeire és fogyatékosságaira is, főként a bevethetőséggel és a készenléti szinttel kapcsolatban - emlékeztetett, majd a sort az egész nyugati világnak új fenyegetettséget jelentő 2001. szeptember 11-i merényletekkel folytatta, valamint azzal, hogy a belépés az afganisztáni misszióba is merőben új képességeket kívánt meg a magyar honvédségtől és a KNBSZ elődszervezeteitől.

Most pedig Európa és a világ gyökeres változásával állunk szemben, így egy gyökeres átrendeződéssel, amely új kihívásokat jelent minden országban a nemzetbiztonság területén is, az azonban a változások kiszámíthatatlansága ellenére biztos, hogy a biztonság kérdése az élet minden területén jelentősen felértékelődik - fejtette ki Orbán Viktor, kiemelve, hogy az államnak sokkal erősebben kell figyelnie eredeti küldetésére, a rend és a biztonság fenntartására, amelyhez erős, hatékony rendőrség és katonaság kell. Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: a versenyekben és a küzdelmekben a fizikai erő helyett ma sokkal inkább az információk megszerzése, rendszerezése és elemzése a siker kulcsa, ezért is hozták létre a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot.

A katonai titkosszolgálatok átszervezése céljának azt nevezte, hogy az európai válság és annak Magyarországot sújtó következményei ellenére is jusson elegendő pénz a nemzetbiztonsági feladatok ellátására.

A kormány úgy tekint a KNBSZ tagjaira mint akiknek mindig a legelső vonalban kell lenniük. "Ezért önök mindenkor számíthatnak a kormány és a honvédelmi miniszter kiemelt figyelmére és bizalmára. (...) Nem csak a kormány vár önöktől kiemelkedő teljesítményt: ne feledjék, a jó katona nem azok ellen küzd, akik szembe jönnek vele, hanem azokért, akik mögötte vannak" - zárta szavait Orbán Viktor.

Kapcsolódó elemek