Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mezőgazdasági mintaprogram Szabolcsban és Hajdú-Biharban

Kétszáz embernek nyújt munkalehetőséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye egy-egy térségben induló mezőgazdasági mintaprogram - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a szabolcsi programrész sajtótájékoztatóján pénteken Tarpán.

Dátum: 2012-05-11 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:36.351375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A projekt célja, hogy a parlagon maradt földterületeket felhasználják, a hátrányos helyzetű térségekben legyen munkájuk az embereknek, valamint jó minőségű, helyben előállított termékekkel lássák el a fogyasztókat - fogalmazott az államtitkár az eseményen. A 200 millió forint értékű, a két térségben összesen 200 embernek munkát adó mintaprogram révén előállított mezőgazdasági termékek jelentős részét a helyi önkormányzatokon keresztül a térségben használják fel, másik részét pedig értékesítik. A december végéig tartó programban Szabolcsból hat - elsősorban Tarpa környéki -, míg Hajdú-Biharból további öt település vesz részt.

Czomba Sándor elmondta: a termények előállításához az önkormányzatok adják a - bérelt, vagy saját - földterületet, ők biztosítják a vetőmagot és a tárgyi eszközöket, valamint az értékesítésben is segítenek. Tarpa térségében összesen 130, többségében hátrányos helyzetű embernek nyújt munkalehetőséget az országban eddig egyedülálló mintaprojekt: a munkaerőt alkalmazó helyi nonprofit kft. bér- és járulékköltségét a munkaügyi szervezeten keresztül száz százalékban finanszírozzák. Az államtitkár közlése szerint egy fő foglalkoztatása nagyjából egymillió forintba kerül.

A program nem értelmezhető klasszikus közmunkaprogramként, ugyanakkor nem a versenyszférában teremt munkahelyeket, az ehhez hasonló kezdeményezések egy jól működő szociális-foglalkoztatási szövetkezeti forma elterjedését segítik, amely néhány éven belül nagyon sok embernek lesz képes munkalehetőséget adni - fejtette ki Czomba Sándor. Az államtitkár ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a tarpai projekt a mezőgazdaság és a munkahelyteremtés szempontjából hamarosan sikertörténetté válik.

Fodor Attila, a mintaprogram értékesítési részében segédkező CBA kommunikációs igazgatója a tájékoztatón hangsúlyozta, az élelmiszerlánc számára eddig sok nehézséget okozott, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű magyar termékeket tudjon értékesíteni a bel-és külföldi piacokon.  Fodor Attila hozzátette: a CBA piacot biztosít a mintaprojekt keretében megtermelt terményeknek, amiért készpénzzel fizet az élelmiszerlánc.

Kapcsolódó elemek