Orbán Viktor válaszlevele Fellegi Tamásnak
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában bejelentette, hogy az IMF-főtárgyalói poszton a Miniszterelnökséget jelenleg vezető államtitkár, Varga Mihály követi Fellegi Tamást. Varga Mihály június 1-jétől vezeti majd tárca nélküli miniszterként a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat. Az alábbiakban szöveghűen közöljük a miniszterelnök Fellegi Tamásnak írt válaszlevelét.
Dátum: 2012-05-11 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:38.342408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dr. Fellegi Tamás úr,
egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való
kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter részére
Budapest
Tisztelt Miniszter Úr!
Kézhez kaptam 2012. május 9-én kelt beszámolóját, amelyben összegezte az elmúl fél év során tárca nélküli miniszterként végzett munkáját.
A beszámoló alapos, világos és átfogó. A politikában azon ritka esetek egyikével állunk itt szemben, amikor jómagam, aki a megbízatást adtam, ellenfeleink és kritikusaink sem tehetnek mást, minthogy őszintén gratulálnak a becsülettel elvégzett munka sikeréhez. Ön nehéz helyzetben vállalkozott egy nagyon nehéz feladatra. Az országgal szemben indított spekulációs hullámok, politikai és médiatámadások, az ország szuverenitását korlátozni akaró nemzetközi politikai kísérletek közepette kellett végeznie munkáját. Ezt a munkát Ön elismerésre méltó higgadtsággal, kiegyensúlyozottsággal végezte. Elsősorban Önnek és munkatársainak köszönhetjük, hogy ebben a nehéz helyzetben jelentős ellenerők szándékaival szemben is sikerült elhárítani az akadályokat a Magyarország számára fontos nemzetközi pénzügyi tárgyalások útjából.
Engedje meg, hogy erőfeszítéseiért az ország polgárai nevében is köszönetet mondjak Önnek. Remélem, hogy a nemzetközi üzleti életbe való visszatérése még tartogat az Ön számára örömöket és sikereket.
Egyúttal engedje meg, hogy közel három évtizedes sikeres együttműködésünk folytatására kérjem Önt. Szeretném, ha a jövőben munkámat nemzetközi pénzügyi és üzleti kapcsolatok területén tanácsadói minőségben segítené. Kérem Önt, hogy a nemzetközi üzleti és politikai színtéren szerzett kapcsolatait továbbra is hasznosítsa Magyarország sikere érdekében.
Budapest, 2012. május 10.
Üdvözlettel:
Orbán Viktor