Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszorítások és pazarlás: veszélyben az egyetemek működése

Ésszerű gazdálkodással az egyetemek és főiskolák mentesíthetők lettek volna a megszorításoktól, így működésük nem kerülne veszélybe az új tanévben - hangzott el a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Oktatási Műhelyének keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-07-08 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:49.243389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sió László, a Fidesz oktatási kabinetvezetője emlékeztetett rá, hogy a megszorítások a Magyar Rektori Konferencia állásfoglalása szerint is veszélyeztetik az intézmények zavartalan működését. Hozzátette: Miután az elvonások a szeptembertől december végéig tartó időszakban jelentkeznek, az egyetemek és főiskolák az eredetileg sem bőkezűen tervezett összeg feléből, kétharmadából lesznek kénytelenek gazdálkodni.

A fideszes képviselő úgy értékelte, hogy félrevezetők a minisztérium vezetőinek azon nyilatkozatait, melyek szerint a tárca költségvetésének elmúlt évi növekményéből fedezhető a mostani elvonás. A felsőoktatásnak juttatott pluszpénzek ugyanis, amint arra Sió László felhívta a figyelmet, nagyrészt a béremelések fedezetét szolgálták, miközben a dologi kiadások nem növekedtek.

A felsőoktatási intézményeket érintő megszorítások fényében Sió László érthetetlennek nevezte, amiért a minisztérium ragaszkodott hozzá, hogy még a megszorítások véglegesítése előtt elköltesse az egyetemekkel és főiskolákkal a sokat vitatott felsőoktatási informatikai beszerzés 2,5 milliárd forintját. A politikus megdöbbentőnek tartja, hogy a tárca több milliárd forintért olyan új közhasznú társaságot kíván létrehozni, amelynek feladatait jelenleg a tárca háttérintézményei látják el, leendő vezető munkatársai pedig erős pártelkötelezettséggel rendelkeznek. A Fidesz oktatáspolitikusa utalt rá: a tárca jelentős, mintegy 110 millió forintos forráshoz juthatna azzal is, ha az elhíresült Idea Lab Kft.-vel kötött szerződés esetében élne az elállás lehetőségével.

Pósán László a debreceni egyetem helyzetét vázolva jelezte, hogy a mintegy 380 millió forintos, szeptembertől decemberig tartó időszakra érvényes elvonás következtében az egyetemnek új költségvetést kellene alkotnia. Miután az egyetemi büdzsé 90-92 százalékát a bérköltségek teszik ki, nem érti, miből lehetne a költségeket megspórolni. Ennek alapján Pósán László úgy látja, fennáll annak veszélye, hogy a kérdéses összeget csakis létszámleépítéssel lehetne megtakarítani.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek