Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csendesebbé váltak a teraszok Ferencvárosban

Péntekről szombatra virradóra közös razziát tartott Ferencváros rendőrkapitánysága a helyi közterület-felügyelettel, melyen Bácskai János polgármester is részt vett. A városrész vezetője kifejtette: visszaszorult a közterület-használati előírásokat megszegő vendéglátósok száma a IX. kerületben a vonatkozó rendelet szigorítása óta. Tekintse meg képgalériánkat!


Dátum: 2012-05-12 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:51.333284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pozitív tapasztalatokat szereztünk, hiszen a vendéglősök komolyan veszik a rendeletet; időben abbahagyták a kiszolgálást, és éjfélre bepakoltak – mondta Bácskai János. Hozzátette: a száznál több vendéglátó ipari egységből mindössze kettőnél tapasztaltak kisebb eltéréseket.

A polgármester kiemelte: természetesen a jövőben is várhatóak ehhez hasonló razziák előre be nem jelentett időpontban. Ugyanakkor rámutatott, hogy nem a vendéglátósok életét szeretnék megkeseríteni az ellenőrzésekkel, pusztán a helyben lakók jogos igényeinek szereznek érvényt.

Arra a kérdésre, hogy a vendéglátósoktól érkezett-e valamilyen panasz a gyakoribb ellenőrzésekkel kapcsolatban, a városrész vezetője válaszában kifejtette: ők is tudják, hogy a békés egymás mellett élés fontos, és azt látni, hogy a többség partnerként viselkedik.

Kapcsolódó elemek