Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polt Péter Szegeden: ismét négyszintű az igazságszolgáltatás

Polt Péter történelmi pillanatnak nevezte a négyszintű igazságszolgáltatás újbóli bevezetését kedden a július elseje óta működő Szegedi Fellebbviteli Főügyészség hivatalos megnyitásán.


Dátum: 2003-07-08 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:50.526890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Elérkezett az az idő, amikor meg lehet mutatni, hogy mit tud ez az új struktúra, mire képes a táblabíróság, s mit tud ehhez hozzátenni a fellebbviteli főügyészség" - fejtette ki a legfőbb ügyész a csongrádi megyeszékhelyen. Hangsúlyozta, hogy az új struktúra, valamint a július elsején hatályba lépett új büntetőeljárási törvény együtt komoly feladat elé állítja az igazságszolgáltatást.

Véleménye szerint az emberek joggal várják el, hogy az új szerkezetű igazságszolgáltatás akár azonnal is tegyen eleget azoknak az igényeknek, amelyekért létrejött. Ezek közé sorolta az igazságszolgáltatás hatékonyabbá és gyorsabbá válását, valamint azt, hogy még inkább eleget tegyen az objektív igazság követelményeinek. Polt Péter rámutatott, hogy ez többlet-erőfeszítést kíván az ügyészi szervezeten belül mindenkitől.

Álláspontja szerint nem garantálható, hogy az eljárások rögtön rövidebbé válnak. Mint ahogy az sem, hogy az új struktúrából és büntetőeljárási törvényből adódó nehézségek azonnal megoldhatók lesznek - fűzte hozzá.

Az ügyészi szervezet utóbbi években végzett munkáját rendkívül hatékonynak és színvonalasnak minősítette, s kiemelte, hogy ezt a továbbiakban is fenn kell tartani. Leszögezte, hogy nem lehet semmi probléma a jövőben, ha azt a szakmai tudást nyújtja a fellebbviteli főügyészség, ami az ügyészi szervezetben eddig is meg volt.

Magyarország uniós csatlakozására utalva Polt Péter elmondta: az európai uniós tagság újabb plusz, eddig ismeretlen feladatot jelent az ügyészség számára. Hozzáfűzte: a három évvel ezelőtt elindított reform azt a célt is szolgálja, hogy az igazságszolgáltatás reagáljon az új kihívásokra.

A legfőbb ügyész ígérte a változásokhoz szükséges feltételrendszer megteremtését, valamint olyan ügyészi életpálya felvázolását, amiért valóban érdemes az ügyészségen dolgozni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek