Martonyi: Fontos, hogy 3 százalék alatt legyen a hiány + videó
Ma már nem zárható ki, hogy Görögország kikerülhet az eurózónából - vélekedett az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este Martonyi János, aki szerint az Európai Unióban olyan új, a gazdaságot élénkítő módozatokat kell kidolgozni, amelyek nem veszélyeztetik az adósságcsökkentés politikáját. A külügyminiszter szerint a jelen helyzetben nagyon fontos az, hogy Magyarország tartsa a fegyelmet, hogy a költségvetési hiányt tartósan 3 százalék alá vigye.
Dátum: 2012-05-14 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:54:59.944060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Martonyi János az új francia elnök és Angela Merkel német kancellár várható tárgyalásáról szólva azt mondta: minden jel arra utal, hogy józan, ésszerű kompromisszumra fognak jutni. Lényege tartalmilag az lesz, hogy marad a fiskális paktum, és természetesen ki kell dolgozni egy olyan növekedési paktumot is, amely kihúzza a recesszióból az európai gazdaságot, megteremti a növekedésnek és a munkahelyteremtésnek a feltételét. A külügyminiszter szerint a jelen helyzetben nagyon fontos az, hogy Magyarország tartsa a fegyelmet, hogy a költségvetési hiányt tartósan 3 százalék alá vigye. Mint mondta, alapvető érdeke Magyarországnak, hogy kikerüljön az adósságspirálból. "Ha nem tudjuk csökkenteni az adósságot, nem tudunk igazából növekedni sem, munkahelyeket teremteni. Ezt a terhet minden körülmények között enyhítenünk kell" - tette hozzá a miniszter.
Arra a kérdésre, hogy Magyarország feketebárány szerepének vége van-e már az Európai Unióban a külügyminiszter azt mondta, nagyon bízik benne, hogy ennek a szerepnek vége van. Úgy fogalmazott: fontos állomás lehet a fehéredés útján, ha június 22-én feloldják azt a felfüggesztő döntést, amelyet korábban hoztak a kohéziós alapokról. Martonyi János szerint ez azt jelezné, hogy a magyar gazdaságpolitika lényegében rendben van. A miniszter azt várja, hogy az Európai Unióban növekedésbarát intézkedések sorozatát hirdetik majd meg. Szavai szerint növelni lehet a gazdaság számára a forrásokat. Példaként említette az európai beruházási bankot, a speciális meghatározott célokra kibocsátandó kötvényeket. "A lényeg ugyanaz, hogy valamilyen módon próbáljuk élénkíteni a gazdaságot, próbáljuk növekedési pályára állítani az európai gazdaságot" - fogalmazott a miniszter, aki szerint új módozatokat kell kidolgozni, változtatni kell valamelyest a gazdaság filozófiáján is. Hangsúlyozta azonban, hogy olyan módozatokat kell találni, amelyek nem veszélyeztetik az adósságcsökkentő politika céljainak elérését.