Friedman lemond összes hivataláról: büntetett előéletű lett
Michel Friedman, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZJD) alelnöke összes hivataláról lemond, miután 17 400 euróra büntették kokain birtoklása és fogyasztása miatt.
Dátum: 2003-07-08 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:50.859488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Hibát követtem el - jelentette ki keddi frankfurti sajtóértekezletén a 47 éves ügyvéd és televíziós csevegő műsorok vezetője. A Központi Tanács tiszteletét nyilvánította Friedmannak lépéséért és méltatta munkáját.
Friedman a 17 400 eurós büntetéssel, amelyet ügyészségi javaslatra bíróság szabott ki tárgyalás nélkül, büntetett előéletűnek számít. A büntetéssel jogerősen lezárult a Friedman ellen kezdett eljárás, Friedman elfogadta a döntést.
A büntető eljárás egy hónappal ezelőtt kezdődött. Átkutatták Friedman frankfurti lakását és irodáját, ahol három, kokainnyomokat tartalmazó tasakra bukkantak, s az ügyvédtől hajmintát is vettek. Friedman még egyszer levezette egyik talkshow-ját, majd eltűnt, valószínűleg Velencébe utazott.
Sajtójelentések szerint Friedman egy másik ügy kapcsán került a nyomozó hatóságok látókörébe: kiterjedt nyomozás folyt egy fiatal lányokat Németországba hozó ukrán-lengyel bűnbanda ellen, melynek szolgáltatásait Friedman is igénybe vette.
A Frankfurter Rundschau kedden megjelent információja szerint a nyomozók 1200 telefonhívást rögzítettek és értékeltek ki, a hívások közül 38 a Bundestagból, a parlament képviselőházából származott.
Friedman két talkshow-t is vezetett Németországban: a hesseni regionális adón Vigyázat, Friedman, az ARD közszolgálati adón Friedman címmel. A büntető eljárás megindítása után Friedman lemondta a további műsorokat.
Egyelőre nem tudni, hogy a televíziós állomások akarnak-e még műsort Friedmannal, mindenesetre az ügyvéd keddi sajtóértekezleten mindenkit arra kért, hogy adjanak neki újabb esélyt.
Bírálói leginkább a kettős mércét vetették szemére: miközben a közéletben és a televízióban támadó modorban igyekezett mindenkit sarokba szorítani, s az erkölcs apostolának szerepében fellépni, a saját életében nem volt képes megfelelni ezeknek az elvárásoknak.
A világfias, rendkívül elegánsan öltözködő Friedman 1956-ban Párizsban született zsidó szülők gyermekeként. Szüleit Oskar Schindler mentette meg a holokauszttól. 1983-ban a kereszténydemokrata unió (CDU) tagja lett, majd 1994-ben beválasztották a CDU országos vezetőségébe, 1996-ban azonban nem
sikerült újraválasztatnia magát.
Friedman ellenlábasa volt a néhány héttel ezelőtt valószínűleg öngyilkosságot elkövető liberális politikus, Jürgen Möllemann, aki egyebek között azt vetette az ügyvéd szemére, hogy "gyűlölködő modorával" hozzájárult a németországi antiszemitizmus erősödéséhez.
MTI - fidesz.hu