"Az emberi erőforrások nagy kincsei a nemzetnek" + videó
Kormánybiztosság jöhet létre az Emberi Erőforrások Minisztériumában az uniós fejlesztések koordinálására. Erről Balog Zoltán, a tárca új vezetője beszélt a köztévé Ma reggel című műsorában, hétfőn.
Dátum: 2012-05-14 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:04.808975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az emberi erőforrások nagyon nagy kincsei egy nemzetnek, különösen akkor, ha jelentősebb ásványkincsei nincsenek; ennek az értéknek a kiemelése egy egész nemzet javát szolgálhatja – fogalmazott Balog Zoltán.
A mélyszegénységben élő gyerekek számára a legtöbbet jelenti az, ha bekerülnek egy közösségbe, ahol a teljesítmény és az emberi méltóság számít – válaszolt a miniszter arra a felvetésre, hogy hogyan kerülhet egy tárca irányítása alá az egyházi és sportügyek irányítása. Megjegyezte: az egyház mellett a sport az egyik legerősebb integráló erő. A normatív közösségekben jól megtanulható az az együttélés, ami nélkül az egész ország szegényebb – tette hozzá.