Június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
Június 1-jéig választja meg új vezetőjét a Fidesz parlamenti frakciója - közölte a kormánypárti képviselőcsoport jelenlegi irányítója, Lázár János, akinek helyére Rogánt Antalt javasolta Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök.
Dátum: 2012-05-14 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:05.565910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban Lázár János - aki Varga Mihályt váltja majd a Miniszterelnökség élén - újságíróknak azt mondta, a Miniszterelnökség vezetésével kapcsolatos elképzeléseit június 1-je után ismerteti részletesen.
Arra a kérdésre, hogy van-e döntés a titkosszolgálatok felügyeletének esetleges átalakításáról, a politikus azt válaszolta, ebben a kérdésben sem tud érdemi nyilatkozatot tenni.
Hódmezővásárhelyi polgármesteri posztjáról szólva - amelyről államtitkárrá való kinevezése miatt le kell majd mondania - kijelentette: a törvénynek megfelelően fog eljárni, és először a hódmezővásárhelyiekkel beszéli meg a kérdést május 25-én, amikorra - Orbán Viktor részvételével - képviselő-testületi ülést hívott össze a városban.
A hétfői frakcióülésen téma volt az új Büntető törvénykönyv (Btk.) is, amelyről a frakcióvezető közölte: vannak még nyitott kérdések, ilyen például a jogos önvédelem - amelynek alkalmazhatósága biztosan szélesedni fog, de a határáról vita folyik - és a büntethetőségi korhatár, amellyel kapcsolatban több frakciótag is kritizálta a büntethetőség alsó határának tervezett leszállítását 12 éves korra. A Btk. vitáját még nem zárta le a képviselőcsoport, a kódex szigorításában azonban mindenki egyetértett - jelezte Lázár János.