NGM: a felső korlát felett a szolgáltatóknak nem kell adót fizetniük
A távközlési adó 700 és 2.500 forintos maximuma felett további távközlési adófizetési kötelezettség nem terheli a szolgáltatókat - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-nek eljuttatott válaszából.
Dátum: 2012-05-14 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:09.727848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékeztetnek: a kormány által a távközlési szolgáltatók által fizetendő adó alapjára vonatkozóan hívószámonként havi 10 perc adómentességet biztosítana, valamint a lakossági ügyfelek hívásai után 700, a vállalati ügyfelek esetében 2.500 forintban maximálja az adómértéket. Ezen összeghatárok fölött tehát a szolgáltató nem fizet távközlési adót - fogalmaznak.
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága hétfőn általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot. Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára az ülésen elmondta, hogy a különböző kedvezmények miatt az adóból évi 44,4 milliárd forint bevétel várható a korábban tervezett 52 milliárd forinttal szemben.