Városnap, az újratelepítés ünnepe Nyíregyházán
Városnapot rendeznek a hét végén Nyíregyházán: a Szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely 1753-as újratelepítésére emlékezik.
Dátum: 2012-05-15 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:17.645962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tKovács Ferenc polgármester az MTI-nek elmondta: a háromnapos program pénteken 10.00 órakor az önkormányzat ünnepi közgyűlésével kezdődik, amely főhajtás lesz a települést megmentő elődök emléke előtt, akik 259 évvel ezelőtt újra benépesítették a létszámában akkoriban erősen megfogyatkozott kis községet.\xa0\xa0', 'A török idők után alig valamivel több, mint 400 lakosa maradt a településnek, s az elnéptelenedést a nyíregyházi határ legnagyobb részét birtokló gróf Károlyi Ferenc földesúr úgy próbálta megakadályozni, hogy máshonnan telepített lakókat a községbe.\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Ösztönzésére Petrikovits János szarvasi csizmadiamester kezdte toborozni a betelepülőket a valamikori Szarvason, Békéscsabán, Orosházán és Mezőberényben, de érkeztek tót, szlovák ajkú lakók a felvidéki Gömörről, Zólyomról, valamint a történelmi Gömör és Hont vármegye más településeiről is.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'A maroknyi őslakosság és az új otthonra talált betelepülők "indították el a fejlődés útján" Nyíregyházát, amely 1786-ban már mezővárosi rangot kapott, majd hatalmas anyagi terheket vállalva , ők és leszármazottaik 1803-ban és 1824-ben örökre megváltották magukat a földesúri úralom alól. Később, 1837-ben a város V. Ferdinánd királytól privilégiumot kapott és megkezdődhetett a polgárosodása. A megyeszékhelyi címet 1876-ban kapta meg a település, amely ma már az ország hetedik legnagyobb városa, lakosainak száma 120 ezer.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az ünnepség keretében pénteken megkoszorúzzák a városalapítóként tisztelt gróf Károlyi Ferenc és Petrikovits János szobrát, amely a település polgármesteri hivatalának épülete mellett húzódó egyik sétáló utcában áll.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az első napon várostörténeti vetélkedőt is rendeznek a helyi könyvtárban, illetve a Pál Gyula Kiállító Teremben Balázs Attila, a Magyar Távirati Iroda fotoriporterének várostörténeti tárlatát Virágvölgyi István, az MTI Fotószerkesztőségének vezetője nyitja meg.
\xa0\xa0\xa0
A városháza előtti nagyszínpadon 17.00 órakor Nyíregyháza és Szarvas polgármestere, Babák Mihály köszönti az ünneplő helyieket. Utána a Nyírség és a szarvasi Tessedik Néptáncegyüttes, a Nyírség Tirpák Kulturális Egyesület és az Everdance Táncszínház, továbbá a Vikár Sándor Zeneiskola tagjai lépnek fel a kulturális programban, s végül a Szüret Utcza Zenekar koncertjén szórakozhatnak az ünneplők és városban érkező vendégek.\xa0\xa0', 'A városházán kiállítják a helyi múzeum és a levéltár által őrzött várostörténeti dokumentumokat, amelyek május 31-ig lesznek láthatóak hivatali időben.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Szombaton a nagyszínpadon a Szabolcs Dance Star 2012 elnevezésű tehetségkutató táncversennyel folytatódik a program, továbbá a Nap és a Fivérek Együttes, illetve az egyik televíziós tehetségkutatón feltűnt, nyíregyházi Muri Enikő ad koncertet.\xa0\xa0', 'Vasárnap a Gombóc Együttes lép fel a nagyszínpadon, majd interaktív gyermekműsort, diákszínházi bemutatót láthatnak az érdeklődők, délután újra a zenészeké a főszereplők. Tirpák utcát is nyitnak a városközpontban, ahol a város bokortanyáin élőknek, a betelepülők mai leszármazottainak mindennapjait mutatják be, és lesznek kézműves foglalkozások is.']