Izrael befejezte a kivonulást az autonóm területekről
Az izraeli hadsereg kedden reggel bejelentette, hogy befejezte kivonulását a palesztin autonóm területekről.
Dátum: 2002-03-19 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:57.842088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy katonai szóvivő által ismertetett közlemény szerint keddre virradóra kiürítették a még megszállt ciszjordániai Betlehem körzetét, valamint a Gázai övezet északi részét.
A kivonulásról szóló elvi megállapodás hétfőn, Dick Cheney amerikai alelnök Izraelbe érkezése előtt jött létre az izraeli-palesztin biztonsági főbizottság jeruzsálemi ülésén, amelyen Anthony Zinni amerikai különmegbízott elnökölt.