Tizmilliárd forintból új kórház épül Miskolcon
A magyar egészségügyben jelenleg a kitartó munkának, a helytállásnak, az áldozatvállalásnak, és nem az egyéni karrierépítésnek van itt az ideje - jelentette ki Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezetője Miskolcon kedden, miután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel megtekintette a főként uniós forrásból, több mint 10 milliárd forintból épülő kórházat.
Dátum: 2012-05-15 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:25.014283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Harrach Péter azt mondta: abban bízik, hogy az ágazat előbb-utóbb átalakul, felépül, mint ahogy ez az épület is - utalt a kórházi beruházásra. Semjén Zsolt újságírók előtt arról beszélt, hogy az egészségügyért annyit egyetlen kormány sem tett, mint a jelenlegi, ám az is nyilvánvaló, hogy rövid idő alatt minden problémát nem lehet megoldani. "Egy-két év alatt nem lehet megoldani az évtizedek alatt felhalmozott problémákat" - mondta.
Miskolcon, a megyei kórház területén az elmúlt évben kezdődött meg az úgynevezett csillagpontkórház építése. Csiba Gábor, a megyei intézmény főigazgató főorvosa a keddi eseményen azt mondta: a csaknem 17 ezer négyzetméter alapterületű, 354 ágyas kórház az észak-magyarországi régió legkorszerűbb létesítménye lesz, a tervek szerint egy év múlva készül el.
Az intézményben kap helyet egyebek mellett az új sürgősségi és baleseti osztály, az új képalkotó diagnosztikai egység, a központi klinikai laboratórium, a központi műtőegység nyolc műtővel és a 24 ágyas központi intenzív osztály. A csillagpont elnevezés arra utal, hogy az épület a kórház központi terére tervezett három szárnyból áll, amelyeket folyosók kapcsolnak össze, és ennek köszönhetően a jelenlegi pavilonos rendszer átalakul.