Koalíciós megállapodás született Belgiumban
Belgiumban csaknem kéthónapos tárgyalássorozat után megszületett a koalíciós megállapodás az ország két liberális és két szocialista pártjának képviselői között a következő balközép kormány megalakításáról.
Dátum: 2003-07-08 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:53.074815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A négy párt vezetői hét hétig tartó szakadatlan programegyeztető tárgyalások után kedden reggel bejelentették, hogy megállapodásra jutottak a következő parlamenti ciklus teljes kormányzati programjában. Ezt a nap folyamán pártjaik vezető testületei elé terjesztik jóváhagyásra, s utána látnak hozzá a tárcák elosztásához.
Guy Verhofstadt flamand liberális politikus, aki újabb négy évre miniszterelnök marad, az egész éjjel tartó egyezkedés után így nyilatkozott a sajtónak: "A tárgyalások kemények voltak, de építő jellegű, pozitív megállapodásra jutottunk." Ennek részleteiről még nem nyilatkozott a régi-új kormányfő, de délután újabb sajtóértekezleten ismertetik a kialkudott programot, amelynek tengelyében a kiszivárgott értesülések szerint a munkahelyteremtés, valamint a gazdasági növekedés újraindításának állami ösztönzése áll majd.
A május 18-i választásokból az előző balközép kormány gerincét alkotó liberális és szocialista pártok hajszálra egyforma eredménnyel kerültek ki, s részben ez volt az oka a közel két hónapig elhúzódó alkudozásoknak. A leendő kormány szocialista eleme szívósan küzdött azért, hogy Verhofstadt második kormányában már ne a liberálisok vigyék a vezérszólamot - a programban és a tárcák elosztásánál is ragaszkodnak a teljes egyenlőséghez. Ez főleg azzal járt, hogy a liberálisoknak mérsékelniük kell majd adócsökkentési terveiket, annál is inkább, mert a gazdasági növekedés teljesen leállt, idén 0 százalék körül lesz Belgiumban, és visszatéréssel fenyeget a költségvetési hiány.
A kormány programjában szereplő legnagyobb ígéretéről eddig annyi szivárgott ki, hogy 200 ezer új munkahely létrehozásáról van szó benne, s ennek érdekében csökkentik a kis- és közepes vállalatok közterheit.
MTI - fidesz.hu