Életszerűvé tenné a szabálysértésekért járó büntetéseket a Fidesz
Megbocsátóbb lesz a KRESZ? Életszerűvé tenné a szabálysértésekért járó büntetéseket a Fidesz, a belügyminiszter ugyanakkor szükségesnek tartja az elrettentést. A javaslatokról Bíró Márk kormánypárti politikus nyilatkozott a Duna Közbeszéd című műsorában.
Dátum: 2012-05-16 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:35.909488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munkacsoportban helyet kapnak a szakújságírók, érdekképviseletek, a kerékpárosok, az autósok és teherautósok képviselői is. Ezért is várja a kezdeményező politikus a szabálymódosításokkal kapcsolatos észrevételeket a [email protected] címre.
Mint Bíró Márk elmondta, van olyan többszörös bajnok Ironman versenyző, akit sokszor megbüntettek azért, mert a versenykerékpáron nem volt csengője, valamint a tömör kerekű kerékre nem lehet prizmát szerelni, amit előír a KRESZ.
A határidők kapcsán a képviselő hangsúlyozta, reményei szerint szabálysértési eljárások módosítását célzó munkának gyorsan, heteken belül vége lesz. Hozzátette: a KRESZ-módosítás hosszabb időt vesz igénybe. A szabálysértési eljárás büntetési tételeit fogják felülvizsgálni. A képviselő mindenképpen arra fog törekedni, hogy a büntetési tételek arányosak legyenek.
„Azokat az opciókat kell megtalálni, hogy a legjobban alkalmazható szabályt tudjunk alkotni. Ezért fontos, hogy írjon a csoport egy vadonatúj KRESZ-t. A mai szabályozás 1910-ben íródott, ezt többszörösen módosították” - mondta a politikus, aki szerint az új KRESZ életbe lépése ennek a ciklusnak a végére vagy az új parlamenti ciklus elejére várható.