Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Élhetőbb környezet, kulturális pezsgés" + képgaléria

Elkezdődött a Belső-Ferencváros kulturális negyed fejlesztése. A projektindító rendezvényen Bácskai János polgármester a városrehabilitáció kiterjesztéséről és a Csarnok tér megújulásáról beszélt, Kandolka László önkormányzati képviselő pedig a SOFT-program közösségfejlesztő hatását hangsúlyozta. A rendezvényen készült képgalériánk megtekinthető itt.


Dátum: 2012-05-16 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:39.863780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kandolka László emlékeztetett: a patináns Csarnok tér régen vár a megújulásra. A szürke betonrengeteg helyén egy kellemes, zöld terület jön létre. Belső-Ferencváros önkormányzati képviselője szerint a most útjára induló program a kulturális megújulásról is szól; közösség-szervezésről, civil szervezetek bevonásáról, és esélyt ad a helybelieknek arra, hogy saját környezetüket alakítsák. A SOFT-program keretében futó projektek megszépítik a területet, kellemessé teszik az itteni életet, új közösséget formálnak – tette hozzá. Aláhúzta: a SOFT-programok szervesen beépülnek a már meglévő, sikeres, kulturális, művészeti fesztiválokba, és új eseménysorozatokat is létrehoznak, mint például a Pünkösdi Virágünnepet, mely a Belső-Ferencváros kulturális negyeddé fejlesztésében nagy szerepet játszik. A pünkösdi hétvégén lévő esemény gazdag és színes programkínálattal várja az érdeklődőket. Kandolka László reméli, a fesztivál hagyományt teremt majd Belső-Ferencvárosban.

A sajtótájékozatót követően Bácskai János polgármester ünnepélyesen elindította a Belső-Ferencváros kulturális negyed projektjét.

A projekt építkezési folyamatai során átépül a Csarnok tér és az Egyetem kert: füves területek, parkok, játszóterek kerülnek kialakításra, ezzel is tovább növelve Ferencváros „zöld négyzetmétereinek” számát. A Ráday utcában megújul négy épület portálja és két elektromos kapcsolószekrény. A Pipa utca 6. szám Turisztikai Információs Központ (Infopont) nyílik, ezzel is segítve az idelátogató vendégek könnyebb tájékozódását. Mindezek mellett megújul a Ráday Könyvesház és kialakításra kerül a Ráday pinceklub is.

Kapcsolódó elemek