Sikeres volt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium napkollektoros pályázata
Az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer napkollektor-rendszerek kiépítését támogató alprogramjára beérkezett, összesített igények lefedik a rendelkezésre álló 2,97 milliárd forintos keretet. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2012. május 15-ig meghosszabbított határidő lejártának megfelelően lezárta a konstrukciót. A kiírásra összesen 5 686 pályázat érkezett be, ebből mostanáig több mint 2 300 darabot bíráltak el kedvezően. A fennmaradók értékelése folyamatban van - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdai, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.
Dátum: 2012-05-16 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:42.417535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítés bevételeiből finanszírozott kiírás megújuló energia felhasználást ösztönző energetikai korszerűsítésekre kínált lehetőséget a pályázók számára. A Nemzeti Energiastratégia szerint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és az energiatakarékosság javítása – más megoldások mellett – a napenergia-felhasználás elterjesztésével is elősegíthető. Az új konstrukció fogadtatása bebizonyította, hogy a Kormány Megújuló Energia-hasznosítási Nemzeti Cselekvési Tervben rögzített szándékai találkoznak a lehetséges pályázói kör igényével.
A pályázati határidő lejártával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2012. május 15-én éjfélkor lezárta a támogatási konstrukciót és a további pályázati dokumentumok befogadását. A később benyújtott pályázatokat automatikusan, érdemi vizsgálat nélkül elutasítják.
A szaktárca által kezdeményezett konstrukció elősegíti a nyertes háztartások rezsiköltségeinek és energiafogyasztásának csökkentését. A program megrendelésekhez juttatja az ágazat hazai kisvállalkozóit. A pályázati támogatással megvalósuló fejlesztések hozzájárulnak a klímavédelem területén vállalt magyar kötelezettségek teljesítéséhez.