Erős bírálat az IMF-nek és a Világbanknak
Az ENSZ segélyezéssel foglalkozó fejlesztési programja, az UNDP szerint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank politikája aligha alkalmas arra, hogy az afrikai, ázsiai és latin-amerikai szegény térségeket hatékonyan segítse. - Ha érvényes az a cél, hogy 2015-ig a globális szegénységet a felére csökkentsük, az IMF és a Világbank programjaiban radikális változtatások szükségesek - áll az UNDP 2003-as globális fejlődési jelentésében, a Human Development Reportban.
Dátum: 2003-07-08 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:54.032715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelentés szerzői szerint az IMF-nek és a Világbanknak a gazdagabb országokat kellene segélyezésük fokozására ösztönözni, ahelyett, hogy a fejlődő országokat kényszerítenék kiadásaik csökkentésére.
Az UNDP szerint a pénzügyi szervezeteknek le kellene mondaniuk arról, hogy az állami kiadásoknak ezekben az országokban felső határt szabjanak: az idő, amikor a kiadások ellenőrzésének, az adóreform és a privatizáció szorgalmazásának, valamint a külkereskedelem liberalizálásának értelme volt, az UNDP szakértői szerint már lejárt.
A jelentés cáfolja azt a széles körben elterjedt nézetet is, hogy a világ országainak általában "jobban megy" jelenleg, mint korábban: 54 államban a lakosság ma szegényebb, mint 1990-ben. 34 országban csökkent a születéskor várható átlagéletkor - mindenekelőtt az AIDS-járvány miatt - és 21 államban az éhezők aránya nőtt az összlakossághoz képest - áll a 367 oldalas dokumentumban.
- Az a stratégia, amely kizárólag a piac erejére és az erősödő kereskedelemre hagyatkozik, nem vezet eredményre. Ahhoz, hogy a gazdaságnövekedés feltételei javuljanak, szükséges az állami beavatkozás - véli a jelentés egyik fő szerzője.
MTI - fidesz.hu