Megfelelő az Európai Unióban működő atomerőművek biztonsága
A végéhez közeledő célzott nukleáris biztonsági felülvizsgálat (stressz-teszt) megerősítette, hogy az EU-ban üzemelő atomerőművek teljes mértékben megfelelnek a jelenlegi legkorszerűbb biztonsági előírásoknak - egyebek mellett ezt tartalmazza az Európai Nukleáris Energia Fórum (ENEF) állásfoglalása, amelyet a Magyar Atomfórum Egyesület juttatott el az MTI-hez szerdán.
Dátum: 2012-05-16 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:46.839798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az európai nukleáris ipar állásfoglalását az ENEF Pozsonyban május 14-15. között tartott ülésén fogadták el, a dokumentum kidolgozásában részt vett a Magyar Atomfórum Egyesület is a magyar nukleáris ipart képviseletében. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NFM) Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár képviselte.
Az állásfoglalás hangsúlyozza: az EU kezdeményezésére a fukusimai balesetet követően indított célzott biztonsági felülvizsgálat során nem találtak olyan problémát, amely alapján mérlegelni kellene akár egyetlen jelenleg működő atomerőmű leállítását.
Megerősítik: az ipar kész szorosan együttműködni a nemzeti felügyeleti hatóságokkal, hogy - a felülvizsgálatban megfogalmazott ajánlások megvalósításával - az atomerőművek biztonságát tovább javítsa.
Az európai nukleáris ipar minden segítséget megad az Európai Bizottságnak és a nemzeti nukleáris felügyeleti hatóságoknak a Nukleáris Biztonsági Direktíva áttekintéséhez. Támogatja azt a törekvést is, hogy EU-ban és más nemzetközi szinten lépések történjenek a nukleáris biztonsági szabványok és előírások összehangolására - tartalmazza az állásfoglalás.
A fórum kapcsán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)szerdai közleményében arra is felhívta a figyelmet: az ENEF résztvevői hangsúlyozták az atomenergia, mint alacsony szén-dioxid kibocsátású technológia Európai Bizottság általi támogatásának szükségességét. A felszólalók hivatkoztak szakértői véleményekre, amelyek szerint nukleáris bővítések nélkül nem teljesíthetőek az európai dekarbonizációs vállalások az energiatermelésben és a közlekedésben.
Az Európai Bizottság kezdeményezésére létrejött ENEF az Európai Unió tagállamainak nukleáris energetika terén érdekelt szervezeteit tömörítő fórum. Működésének célja az országok közötti rendszeres eszmecsere elősegítése a szakterület aktuális kérdéseiről és a továbblépési lehetőségekről, fejlesztésekről.