Ötmilliárd forintot csoportosított át a kormány vízügyi feladatokra
Több mint ötmilliárd forint azonnali átcsoportosítását rendelte el a kormány a vízügyi közfeladatok biztonságos ellátása érdekében.
Dátum: 2012-05-16 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:48.877465, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározat az idei költségvetési előirányzatok módosításával hárommilliárd forintot juttat a vízügyi igazgatóságoknak, további 2,2 milliárdot pedig vízügyi feladatok támogatására, ugyancsak a Belügyminisztériumnak a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére. A vízügyi igazgatóságok az összeg nagyobbik részét dologi kiadásokra fordíthatják, de személyi juttatásokra is több mint félmilliárd forint többlet jut.
Az Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte határozat egyúttal elrendelte a vízitársulatok által ellátott közfeladatok felülvizsgálatát és a szükséges jogszabály-módosítási javaslat elkészítését. Ennek felelőse a belügy- és a vidékfejlesztési miniszter, határideje pedig augusztus 31.