Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiemelt jelentőségű ügy lett a Kossuth tér rekonstrukciója

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójával, az ottani mélygarázsépítéssel, a parlamenti látogatóközpont és múzeum kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.


Dátum: 2012-05-17 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:50.673757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erről szóló kormányrendelet szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben. Eszerint a Kossuth téri beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a hatósági ügyeket, amelyek a projekt megvalósításához közvetlenül szükségesek. Ebbe a körbe tartoznak az érintett ingatlanokon álló közterületi szobrok bontásához és azok ugyanott vagy máshol való felállításához szükséges döntések is, továbbá mindazok, amelyek a Kossuth Lajos tér csillapított forgalmú övezetté alakításával kapcsolatosak. A rendelet egyúttal kijelöli a fenti ügyekben eljáró hatóságokat.

Tállai András belügyi államtitkár áprilisban, a kiemelt beruházásokról szóló törvény módosításakor a parlamentben arról beszélt, hogy a kormány az elmúlt években átlagosan öt-hat beruházást sorolt ebbe a körbe, idén pedig eddig két projekt került fel a listára, a lágymányosi Tüskecsarnok és az Erkel Ferenc Színház felújítása.

Egy beruházás kiemeltté nyilvánítása azért lényeges, mert ilyenkor a kérelmeket soron kívül kell elbírálni, az ügyintézési határidő pedig legfeljebb két hónap, sőt bizonyos esetekben ennél is rövidebb.

Kapcsolódó elemek