Vörös festék
Dátum: 2012-05-17 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:52.105172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szentesi Zöldi László: Valakinek, valakiknek el kellene határolódniuk ettől az alaktól, nem kétséges. Ebből persze semmi sem lesz, így maradnak az elfojtott indulatok, a félbemaradt mondatok, a ránk örökített egyoldalú erkölcsi ítélkezés.
Most mi következik?
A szobrot szépen lemossák, lehet, hogy egy darabig őriztetik. Dániel kártérítést fizet majd, és lassan eltűnik a süllyesztőben.
A jó hír pedig – ismétlem – a baloldal pőre feltárulkozása. Újra megmutatták az arcukat. Hiába szónokolnak bármiről, ennyit tudnak, ennyire képesek, így szocializálódtak, ez a vérmérsékletük.
Ők ilyenek. Tárgyalásképtelenek.